Új ország került a legnépszerűbb afrikai úti célok élére Új ország került a legnépszerűbb afrikai úti célok élére
Tinghir, Marokkó
Fotó: Shutterstock

2025-01-25

  • Drive
  • Egyéb
  • Új ország került a legnépszerűbb afrikai úti célok élére

Új ország került a legnépszerűbb afrikai úti célok élére

Úgy tűnik, már nem Egyiptom az első számú utazási célpont.

A helyi turisztikai minisztérium friss jelentése szerint Marokkó volt tavaly a leglátogatottabb afrikai ország. Afrikában sem létezik egyetlen hivatalos szerv, amely minden ország turistaérkezéseit összesíti, de a World Travel & Tourism Council és az EU turisztikai szervezete elismeri, hogy turisztikai szempontból egyértelműen a Észak-Afrika térsége dominál, írja a Bloomberg.

Marokkó összesen 17,4 millió nemzetközi turistát fogadott 2024-ben, ezzel pedig először sikerült leköröznie Egyiptomot, ahova tavaly szintén rekordszámú, 15,7 millió turista látogatott el.

Image
Marrákes, Marokkó
Fotó: Shutterstock

A pandémia óta egyre növekszik az érdeklődés Marokkó iránt: a fenti szám mintegy 20 százalékos emelkedést jelent 2023-hoz képest, a Covid-járványt megelőző 2019-hez mérten pedig még ennél is nagyobb, 33 százalékos növekedést tapasztaltak.

Ezek a kivételes adatok mérföldkövet jelentenek történetünkben. A célunk az, hogy Marokkó bekerüljön a világ 15 legjobb turisztikai célpontjai közé

– mondta el Fatim-Zahra Ammor idegenforgalmi miniszter.

Céljuk eléréséhez egyelőre meg kéne előzniük Japánt, ahova 2023-ban 25 millióan látogattak el az uniós adatok szerint (a 2024-es számok jelenleg még nem elérhetők).

Marokkóban nemcsak a látogatószám ért el rekordokat, hanem a turisztikai bevételekben is szépen teljesített – az utazók tavaly 11 milliárd dollárnyi bevételt generáltak az országnak. Ugyanakkor ebben a tekintetben Egyiptom áll az élen, ahol 14,1 milliárd dollárt költöttek a turisták 2024-ben.  

Image
Chefchaouen, Marokkó
Fotó: Shutterstock

A növekedés hátterében több tényező is áll. Egyrészt az előző évhez képest tavaly 120 új légi útvonallal gazdagodott az ország. Másrészt egyre több neves hotellánc – így például a Four Seasons vagy a Nobu – húz fel szállodákat területén. A várakozások szerint a fellendülés ráadásul nem áll meg a jövőben: idén például Marokkó rendezi meg a kétévente megszervezett Africa Dup of Nations (AFCON) labdarúgó-bajnokságot, 2030-ban pedig az ország fog otthont adni a FIFA-világbajnokságnak. Addigra a nemzetközi látogatók száma várhatóan további 50 százalékkal, 26 millió turistára nő majd.

(Források: Bloomberg, Robb Report)