2024-10-27
Két mediterrán ország között húzódik a világ legrövidebb hídja
A Spanyolországot és Portugáliát összekötő hídnak izgalmas múltja van.
A mindössze 3,2 méter hosszú átkelő a portugál Várzea Grande (Alentejo régió) és a szomszédos El Marco (Extremadurá) között ível.
Kis mérete miatt a híd főleg gyalogosok számára készült, de kétkerekű járművek is használhatják. Megépítése előtt a helyiek deszkák segítségével keltek át a folyón, ám gyakori volt a csempészet is: a spanyolok késeket és bort, míg a portugálok kávét és törölközőt jutattak át. Ma már a melegebb hónapokban az Arroyo Abrilongo folyó olyan keskennyé válik, hogy szinte át lehet ugrani a folyót a híd használata nélkül is.
Bár az átkelőt 2008-ban építették, még mindig alig ismerik. A ,,világ legrövidebb nemzetközi hídja” címet tévesen a Zavikon-szigeten található, az Egyesült Államok és Kanada határán található átkelőnek adják, pedig a Portugália-Spanyolország híd legalább 4 méterrel rövidebb, mint észak-amerikai társa.
A hidat a helyiek számára tervezték, nem turisztikai látványosságnak. Ez az itt található parkolóhelyből is látható, ahol csak egyetlen autónak van helye a parkolásra, vagyis összesen két autó elég lenne a forgalmi dugó kialakulásához.