2024-08-10
Felesleges leülni a világ legrövidebb repülőjáratán
Ha akarnánk sem lenne időnk leülni a világ legrövidebbnek számító repülőútján.
Amellett, hogy Skóci található a világ egyetlen repülőtere, melyet amit néha elmos a tengervíz, de itt közlekedik a világ legrövidebb repülőjárata is.
Bár az Egyesült Királyság legészakibb részén található Westray és Papa Westray szigetek nagyon közel vannak egymáshoz, hajóval és repülőgéppel is el lehet jutni egyikről a másikra. A szigeteket a klasszikus skót táj, meredek sziklák, zöld mezők és gazdag élővilág jellemzi. Westray szigetén emellett több kastély is áll, valamint a Links of Noltland nevű régészeti helyszín is, ahol neolitikus és bronzkori települések maradványait tekinthetjük meg.
Ez is érdekelhet: Majdnem teleportálás: a világ 5 legrövidebb repülőútvonala
A kisebb Papa Westray szigetén találhatók többek között Észak-Európa egyik legidősebb kőházai, az i.e. 3700-ban épült Knap of Howar néven ismert területen. A szigetet főleg farmok borítják, de a déli részén egy homokos part, a Moclett-öböl is helyet kapott.
A két sziget érdekessége, hogy a köztük közlekedik a világ legrövidebb ideig tartó repülőjárata, ami mindössze körülbelül 1,5-2 perc hosszú.
Olvasd el ezt is: A repülőtér, ahonnan nem akarsz továbbmenni
A nagyjából 2,7 kilométer hosszú útvonalon a Loganair légitársaság által üzemeltetett, két, a térségben közlekedő repülőgép visz át, melyek az utasszállító repülőknél jóval kisebb, Britten- Norman BN2B-26 típusú, propelleres gépek.
