A nővérek megmentették egy túrázó életét az El Caminón
Rózsa és Judit egy szakadékból hallotta kiszűrődni a nyöszörgést.
Járfás Rózsa és Szabóné Járfás Judit szeptember végén vágtak neki a spanyol zarándokútnak, az El Caminónak. Egy hetet gyalogoltak együtt, közben azonban egy bajba került túrázón is megálltak segíteni.
A testvérek a spanyolországi Sarriaból vágtak neki az El Camino utolsó szakaszának, a céljuk pedig Santiago de Compostela elérése volt. Bár Judit már nagyobb rutinnal rendelkezett, Rózsa kezdőként indult útnak.
A somogyi sonline.hu-nak adott beszámolójuk szerint kora reggeltől késő estig átlagosan napi 30 kilométert tettek meg, eközben volt, hogy fél napig nem szóltak egymáshoz.
A Camino utolsó szakaszából már csak pár kilométer volt hátra, amikor is meghallották egy nő segélykérő szavait.
„Egy nagyob lápos, gazos szakadék mellett haladtunk el, amikor úgy hallottam, hogy valaki segítséget kér”
– mesélte Járfás Rózsa.
„Észrevettük, hogy a mélyben fekszik egy nő és nyöszörög. Lemásztam hozzá, közben pedig arra gondoltam, hogy tele van kígyóval ott minden, de muszáj segítenem, még ha félek is”
– folytatta.
Ha már El Camino: Menni vagy nem menni: kinek való az El Camino?
Fotó: Shutterstock
Testvére eközben visszagyalogolt a néhány kilométernyi távolságban fekvő épülethez, ahol segítséget kért. Amikor visszaérkezett a baleset helyszínére, már több túrázó is megállt a szakadéknál, szerencsére közöttük volt egy orvos is, aki tudott segíteni.
„A nő nagyon rossz állapotban volt, ha nem halljuk meg a hangját, akkor lehet, hogy nem élte volna túl”
– tette hozzá Rózsa.
- Trabanttal a sivatagban ›
- Anilla, a világutazó magyar zarándoklány ›
- Lopásbiztos hátizsákok, ha nem akarsz mindig hátranézegetni ›
- Túrázz, hogy jobban élj! ›
- Testi-lelki utazás: 10 híres zarándokút ›
- Kerékpárral az El Caminón ›
- Menni vagy nem menni: kinek való az El Camino? ›
- Indulj el az El Caminón! Jó, de melyik úton? ›