Amikor elutazunk valahová, jellemzően barátságos helyre szeretnénk érkezni. Nemcsak az számít, mennyi látnivaló vár, vagy mennyire felkapott a hely: a jó hangulat talán a legfontosabb szempont. A világ egyik legismertebb turisztikai lapja pedig az utazók értékelése alapján kereste meg Európa legbarátságosabb városait.
A világ egyik legismertebb turisztikai lapja, a Condé Nast Traveler által alapított Readers’ Choice Awards a leghosszabb ideje működő elismerés az utazási ágazatban, különlegességét az adja, hogy az értékelések az utazóktól származnak. Idén több mint 520 ezer brit és amerikai olvasó töltötte ki az értékelést, átfogó képet adva a világ különböző tájain tett utazásaikról.
Az olvasókat megkérdezték Európa „legbarátságosabb" városairól, a szavazatok alapján pedig
az első helyen az olaszországi Siena végzett: a Toszkána szívében található várossal az olvasók 98,33%-a elégedett volt.
Siena évszázados kövei
Fotó: Shutterstock
Persze a pozitív értékelések nem meglepőek, hiszen Sienában az élénk atmoszféra és gyönyörű gótikus épületek mellett rengeteg nyüzsgő kávézóval és hangulatos étteremmel találkozhatunk – de a város híres még az évente megrendezett lovasversenyéről, a Palio-versenyről, amelyet minden nyáron a Piazza del Campón rendeznek meg. Siena történelmi központját az UNESCO „kiemelkedő egyetemes értékű" helyszínnek tekinti, a helyiek pedig híresek a szívélyes vendéglátásukról.
A második helyen az ír Cork városa végzett. A bájos, mégis nyüzsgő városba is érdemes egyszer ellátogatni: remek ételek, lenyűgöző galériák és sokoldalú szórakozási lehetőséggel találkozhatunk.
A színes Cork
Fotó: Shutterstock
Mivel az írek amúgy is híresek barátságosságukról, így nem is annyira meglepő, hogy Dublin lett Európa harmadik legbarátságosabb városa a Condé Nast Traveler olvasói szerint. Egyébként Spanyolország is jól teljesített, hiszen Malaga és San Sebastian is felkerült Európa legbarátságosabb városainak listájára. Érdekesség, hogy a Condé Nast Traveler olvasói négy szomszédos ország városát is a listára rakták, míg magyar vagy szlovák város nincs a legjobb tízben.
A spanyol San Sebastian tényleg nem tűnik rossz helynek
Fotó: Shutterstock
Európa legbarátságosabb városai:
- Siena, Olaszország (98,33%)
- Cork, Írország (97%)
- Dublin, Írország (95,37%)
- Helsinki, Finnország (95%)
- Belgrád, Szerbia (94,55%)
- Malaga, Spanyolország (94,19%)
- San Sebastián, Spanyolország (92,67%)
- Dubrovnik, Horvátország (92,61%)
- Bukarest, Románia (92,5%)
- Ljubljana, Szlovénia (92,31%)
- Melyik Európa legjobb reptere? Itt a 10-es lista. ›
- Zágráb, a zöld főváros ›
- Itt nem eshet bajunk: top 20 biztonságos város ›
- 5 ok, amiért érdemes meglátogatni a Shkodrai-tavat ›
- Csodás városok, ahol még fizetnek is azért, hogy odaköltözzünk ›
- Prága csábításának nehéz ellenállni ›
- Ahol a kerítés is csokiból van: Brüsszel ›
- 10 város, ahol a legszívesebben látják a turistákat ›