Biciklitúrák a négy égtájon 2. Biciklitúrák a négy égtájon 2.
Fotó: Shutterstock

2022-04-16

Biciklitúrák a négy égtájon 2.

Vizek között Litvániában

A túra a Balti-tenger partjáról, Klaipedából indul, majd egész az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi Terület határáig kell gurulni a Kur-földnyelven, amely a Balti-tengert és a Kur-öblöt választja el egymástól, közel 100 km hosszan (ennek a fele esik Litvániára). Nidából átkompozunk Rusné szigetére, amely a Nemunas-folyó deltájában található. Miközben az egykori Kelet-Poroszország történelmi városaiban teszünk időutazást, egy, a Ramsari Egyezmény által védett természeti környezetben tekerhetünk – aszfalton és földúton.

Fotó: Shutterstock

A Litvániára jellemző lenyűgöző mocsárvilág, tavasszal és ősszel a költöző madarak milliói, zöldellő ligetek, homokdűnék keretezik utunkat. Az apró halászfalvak színes házai, a Balti-tenger türkize és a mindenhol előbukkanó víz biztosan eltereli a figyelmünket a kilométerekről, s a végén sajnálni fogjuk, hogy milyen gyorsan elfogyasztottuk azokat. Mivel Litvánia nagy része lapos, szinte nulla emelkedéssel kell számolni, viszont a szél nehezítheti a tekerést.

Távolság: 180 km
Szintemelkedés: 62 m
Technika: 1
Erőnlét: 2
Időtartam: 3–4 nap

Macedón terepes kihívás

Ezen a kétnapos túrán végre a lovak közé csaphatunk. Míg első nap kellemesen bemelegszünk, a másodikon már a combizmainkat is használni kell. Ide mindenképpen montival érkezzünk, akár hagyományos, akár e-bringa mellett döntünk. A Šar-hegység Észak-Macedónia és Albánia között emelkedik, legmagasabb csúcsa 2748 méteres, de mi csak 2010 méterig fogunk feltekerni. Az első napon a Szkopjétól nem messzi Šapkából indulunk, és a Lesnica völgyében haladva csodáljuk meg a vízeséseket, a fölénk magasodó csúcsokat, a fenyőerdőket és a Pena folyó forrásait. Ezen a kisebb körön összesen 34 km-t tekerünk, 900 méter szintemelkedéssel.

Másnap, immár bemelegedve, a Polog-völgyön keresztül tekerünk el a vrutoki, folyóparti étteremig, miután a színes erdőben és a hullámzó erdei utakon megcsodáltuk az újabb vízeséseket. Aznap 80 km vár ránk, 1400 m szintemelkedéssel, ami már határozott sportértékkel bír.

Távolság: 114 km
Szintemelkedés: 2300 m
Technika: 3
Erőnlét: 3
Időtartam: 2 nap

Fotó: Shutterstock