2025-04-30
Hamarosan jóval nehezebb lesz engedélyt kapni a Mount Everest megmászásához
Nepál a jövőben már kizárólag olyan hegymászóknak ad ki az Everest megmászára szóló engedélyt, akik már legalább egy 7 ezer méteres csúcsot megmásztak a Himalájával körülvett országba. Az új törvénytervezet egyértelmű célja a túlzsúfoltság csökkentése, illetve a biztonság javítása.
A dél-ázsiai ország gazdasága nagymértékben függ a hegymászástól, a túrázástól, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó vendéglátástól. Sokan azonban bírálják az ország vezetését, hogy túl sok – köztük rengeteg tapasztalatlan – hegymászónak engedélyezte a világ legmagasabb csúcsának számító Mount Everest meghódítását. Ez olyannyira komoly probléma, hogy gyakran hosszú sorok alakulnak ki a „halálzónában”, azaz a csúcs alatti területen, ahol a természetes oxigén már nem elegendő a túléléshez.
Legalább 12 hegymászó meghalt, és további öt eltűnt az Everest lejtőin 2023-ban, amikor Nepál 478 engedélyt adott ki. Tavaly 8 hegymászó vesztette életét.
A nemrég benyújtott törvényjavaslat értelmében Everest-experdícióra engedélyt csak akkor adnának ki, ha a hegymászó igazolja, hogy már felért legalább egy 7 ezer méteres hegy csúcsára Nepálban.
A CNN szerint számos hegymászásban jártas szakértő és nemzetközi expedíciószervező ugyanakkor nem gondolja jó ötletnek, hogy csak a himalájai ország területén lévő 7 ezer méteres csúcsokat engedélyezzék az Everest-engedély megszerzéséhez. Bár Nepál több mint 400 olyan hegycsúccsal rendelkezik, amely nyitott az expedíciók számára, ezek közül „mindössze" 74 magasabb 7 ezer méternél. Ezek közül a csúcsok közül azonban nem sok népszerű a hegymászók körében.
– nyilatkozta Tashi Lhakpa a 14 Peaks Expedíciótól, aki már egymaga nyolcszor mászta meg az Everestet.
Olvasd ezt is!