2024-12-11
66 új hagyománnyal bővült az UNESCO szellemi kulturális örökségi listája
Az UNESCO 2003 óta minden évben összeül, hogy megvitassa, milyen hagyományokkal bővítsék a szellemi-kulturális örökségek listáját. 2024-ben közel 70 új jelenséggel bővült az eddig is népes lajstrom.
„Az egyezmény célja az élő közösségi gyakorlatok megőrzése, a kulturális sokszínűség kölcsönös elismerése, valamint a nem tárgyiasult és gyakran kihalással fenyegetett kifejezési formák jelentőségének tudatosítása, valamint ezek védelme"
– olvasható a lista szerepéről az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) honlapján.
A védelemre érdemesnek ítélt tárgyak közé tartozik például a szakékészítés tudománya és készsége, amely a leírás szerint „mélyen gyökerezik a japán hagyományokban”. Emellett a francia és belga vásári kultúra, amely „a középkorig nyúlik vissza”, valamint az évszázados múlttal rendelkező hennával kapcsolatos „rituálék, esztétikai és társadalmi gyakorlatok” is felkerültek a listára.
A sürgős védelemre szoruló szellemi kulturális örökségek jegyzékébe 2024-ben a Reog Ponorogo több évszázados indonéz színházi előadóművészet, továbbá a botswanai Wosana esőtánc került fel.
A kelet-európai régióból a színes, kézzel festett ukrán húsvéti tojások kultúrája, a pysanky, a szerb modern naív festészet, illetve a magyar csárdás táncstílus is helyet érdemelt ki magának.
Ami pedig Szlovákiát illeti, a ÚĽUV kézműves iskola szintén annak a díszes társaságnak a tagja, amelyet beválasztottak az UNESCO listájára.
Az ÚLUV Kézműves Iskola célja a hagyományos kézművesség megőrzése, népszerűsítése és fejlesztése Szlovákia-szerte. Tanfolyamai 1999 óta ösztönzik és elősegítik a rendelkezésre álló természetes anyagok használatát a hagyományos kézműves technikák széles skálájához. A tanítási módszertant az egyes mesterségek hordozói dolgozzák ki. Az iskola 6 éves kortól áll nyitva a gyermekek, valamint bármilyen nemű, képességű, vallási és etnikai hátterű érdeklődő számára.
Az új elemek között találunk a világ legkülönbözőbb tájairól dalokat, táncokat, rituálékat, ruhákat, fesztiválokat, ünnepségeket, szertartásokat, ételeket, kézműves termékeket és művészeti alkotásokat is.
A teljes listát ide kattintva böngészhetjük végig.
Forrás: TimeOut