Hamarosan útjára indulhat az 5 országot összekötő hálókocsis vonatjárat Hamarosan útjára indulhat az 5 országot összekötő hálókocsis vonatjárat
Fotó: Shutterstock

2024-08-21

  • Drive
  • Program
  • Hamarosan útjára indulhat az 5 országot összekötő hálókocsis vonatjárat

Hamarosan útjára indulhat az 5 országot összekötő hálókocsis vonatjárat

A European Sleeper – amely a kontinensen számos hálókocsis vonatutat üzemeltet már – a napokban jelentette be új útvonalát. A szezonális vonat Brüsszeltől egészen Velencéig közlekedik majd a tél második felében, mindeközben pedig 5 nagyobb városban is megáll.

A vasúttársaság vadonatúj útvonala Nyugat-Európa és Dél-Európa számos közkedvelt desztinációját köti majd össze. A tervek szerint a hálókocsis járat 2025. február 5-én indul első útjára.

A European Sleeper szerint a 7 várost érintő útvonaluk hiánypótló, ugyanis korábban nem létezett még ennyire fenntartható és kényelmes utazási lehetőség, amely által egyszerre el lehetett volna érni ennyi népszerű téli úti célt. 

Az utasok Belgiumban és Hollandiában is felszállhatnak járatainkra, ahol akár az éttermi kocsikban is kényelmesen megpihenhetnek, miközben a vonat Németországon és Ausztrián keresztül, az Alpokon át szállítja őket. Az út másnap Verona és Velence történelmi városaiban ér véget

 – mesélte Chris Engelsmen, a European Sleeper társalapítója.

Image
Fotó: Shutterstock

Velence irányába a járatok 17 órakor indulnak a Brüsszelből, és másnap 14 órakor érkeznek meg. Az ellenkező irányban az indulás 15 órakor, míg a megérkezés másnap 11 óra körül lesz a belga fővárosban. Mindkét járat 2025 márciusának végéig hetente kétszer közlekedik majd, így a február 14-től március 4-ig tartó velencei karnevált is könnyedén célba lehet venni ezeknek a vonatoknak a segítségével.

A menetrend szerint útközben az utasok Utrecht, Köln, München és Innsbruck állomáshelyein is áthaladnak majd.

A jegyárakról egyelőre nincs hivatalos információ, de pár nap múlva ezekre is fény derülhet, mivel a jegyfoglalás már szeptember 1-jétől elérhető lesz.

Forrás: TimeOut