2024-11-01
Filmekből ismert éttermek, ahová akár mi is foglalhatunk asztalt
Bár a legtöbb hollywoodi sikerfilmet zárt ajtók mögött, stúdiókban forgatják, szerencsére bőven akadnak olyan helyszínek is, ahová a stáb valóban ellátogatott. Mutatjuk, mely filmekben megjelenő éttermekbe foglalhatunk akár mi is asztalt.
A sorozat, mely 2008-ban debütál egy kiábrándult kémiatanár életét követi nyomon, aki más „szakterületen” kezdi el kamatosítani a vegyületek iránti lelkesedését. A sorozat az elindulása óta világszerte óriási sikereket ért el. Az öt évad egyik jellegzetes pontja az új-mexikói Albuquerque-ben található Los Pollos Hermanos étterem, amely Gus Fring drogbáró metamfetamin-birodalmának pénzmosodájaként működik.
Bár Los Pollos a valóságban nem létezik, a műsorban feltűnő épületben azonban a napjainkban is üzemel egy burritókra specializálódott étterem, a Twisters. A Breaking Bad pedig nemcsak a stábnak, de az étteremnek is nagy népszerűséget hozott, hiszen a menedzser állítása szerint a tévészereplést követően nagy mértékben megnőtt a forgalmuk. A Twisters egyébként egy étteremlánc, aminek Új-Mexikóban összesen 20 üzlete létezik – ezekben a burritók mellett pedig omlettet és hamburgert is kínálnak.
Az 1990-es évek egyik kultikus sorozata, a David Lynch és Mark Frost által alkotott Twin Peaks középpontjában áll a Double R Diner nevű étterem. A sorozat egyik főszereplője, Norma Jennings, amerikai stílusú éttermében a legfinomabb kávékat és a város legjobb pitéjét készíti. Bár Twin Peaks városa nem létezik igazából, Norma étterme a washingtoni North Bendben található, és Twede’s Cafe néven ismert.
Érdekesség, hogy az étkező eredeti kinézete tűzvész következtében megváltozott. A hosszú felújítás után a Twede’s Cafe új berendezést kapott, de amikor 2017-ben a sorozatot újraélesztették, a tulajdonos visszaállította az eredeti dizájnt. Így manapság bárki megkóstolhatja a sorozat ikonikus cseresznyés pitéjét.
Minden idők egyik legismertebb romantikus vígjátéka, a Harry és Sally, két fiatal évek során kialakuló kapcsolatát követi nyomon. Az egyik emlékezetes jelenetben a főszereplők egy helyi étteremben, pulykás szendvicsek mellett vitatják meg az eddigi eseményeket.
Ez a jelenet az 1988-ban megnyílt manhattani Katz’s Delicatessenben játszódik, ahova ma is sokan ellátogatnak, hogy leüljenek arra az asztalra, ahol Meg Ryan és Billy Crystal karakterei ültek. A rajongók számára külön érdekesség, hogy az étterem berendezése és étlapja azóta sem sokat változott, a legnépszerűbb fogás pedig a pastramis szendvics.
Az Így jártam anyátokkal című sitcom egy öt fős baráti társaság mindennapjait követi nyomon kilenc évadon keresztül. A sikeres sorozatban a szereplők sok időt töltenek otthon, de időnként kimozdulnak, és gyakran a MacLaren’s Pubba látogatnak.
Tedék kedvenc kocsmáját egy manhattani bár, a McGee’s ihlette, ami a lelkes rajongóknak már a belépéskor nyilvánvaló. A fából készült berendezés, a dekoráció és a fülkék szinte tökéletesen tükrözik a sorozatban látható kocsma enteriőrjét. Ezen kívül az étlapon olyan koktélok is megtalálhatóak, amelyeket a szereplők szívesen fogyasztottak. Sőt, a sitcom népszerűségének köszönhetően már túravezetések keretében is felfedezhetjük ezt a jellegzetes bárt.