Szinte mágnesként vonzza a turistákat a „Halál vasútja” Szinte mágnesként vonzza a turistákat a „Halál vasútja”
Fotó: Shutterstock

2024-11-17

  • Drive
  • Program
  • Szinte mágnesként vonzza a turistákat a „Halál vasútja”

Szinte mágnesként vonzza a turistákat a „Halál vasútja”

Hasonlóan a kaliforniai Death Valley Nemzeti Parkhoz, amikor a „halál” szó szerepel egy látványosság nevében, akkor gyakran valamilyen veszélyes vagy zord környezetre kell gondolnunk, ami próbára teszi a látogatókat. Így van ez a thaiföldi „Halál vasútjaként” ismert vonal esetében is, amely bár lenyűgöző tájakon halad el, sötét múltra tekint vissza. De mi történt itt, és miért kapta a járat a hírhedt nevét?

 

Thaiföld buja tájait autóval is felfedezhetjük, de a vasúti közlekedés rajongóinak kihagyhatatlan élmény a „Halál vasútja” néven ismert vonat, amely Thaiföld és Mianmar között közlekedik. A vasútvonal építése a második világháború idejére nyúlik vissza: a japán hadsereg ekkor már elérte Délkelet-Ázsiát, de az 1942-es Midwayi csatában súlyos vereséget szenvedtek el az Egyesült Államokkal szemben.

Ez jelentős hatással volt a japán haditengerészet utánpótlási vonalaira, köztük a Burmába (Mianmarba) vezetőkre is, amelyek védtelenekké váltak. Mivel a japán hadsereg India megtámadására készült, a logisztikai problémák súlyosan veszélyeztették terveiket. Ennek orvoslására döntöttek úgy, hogy megépítenek egy 415 kilométer hosszú vasútvonalat Thaiföld és Dél-Burma között. A tervezett pálya azonban szinte teljes hosszában sűrű dzsungelen vezetett keresztül, és több mint 600 hidat, valamint számos viaduktot, töltést és vájatot kellett építeniük, hogy a vonat képes legyen végigjárni az útvonalat.

Image
Fotó: Shutterstock
A vasútvonal építéséhez azonban hatalmas munkaerőre volt szükség, amelyet a japánok két fő forrásból biztosítottak. A legnagyobb csoportot körülbelül 200 ezer, főként maláj férfi, nő és gyermek alkotta, akiket vagy kényszermunkára fogtak, vagy pénzért cserébe dolgoztattak. Ezen kívül a másik csoportot szövetséges hadifoglyokból formálták: mintegy 60 ezer brit, ausztrál és holland katona dolgozott a projekten.

A vasútvonal kiépítése végül 12 hónap alatt befejeződött, ám a munkálatokat nem a két végállomástól indították el, hanem a japánok az egész vonal mentén mintegy 100 munkatábort hoztak létre, így a 260 ezer munkás egyszerre dolgozott a különböző szakaszokon. Azonban a körülmények rendkívül zordak voltak, különösen a távoli helyszíneken, ahova nehéz volt eljuttatni az élelmet, gyógyszereket és felszereléseket – ezt az Ausztrál Nemzeti Múzeum ismertetője is kiemeli.

Nem meglepő tehát, hogy a halálozási ráta rendkívül magas volt: az ázsiai (kényszer) munkások mintegy fele életét vesztette, de a szövetségi hadifoglyoknak is körülbelül egynegyede elhunyt. A legtöbben éhezés, túldolgoztatás és különféle betegségek következtében haltak meg. A háború végére a túlélők rendkívüli mértékben lefogytak, a tápanyaghiány pedig kedvezett a kolera, malária, vérhas és trópusi húsevő fekélyek terjedésének.

Mit láthatunk ma a vonaton utazva?

A Death Railway ma népszerű célpont a katasztrófaturisták körében. Kancsanaburiból indulva az egyik legfontosabb megálló a Háborús Temető, míg egy másik kiemelt helyszín a meredek sziklafalba épített Tham Krasae viadukt. Az elhunytak emlékét őrzi a Khwae Yai folyó (más néven: nagy áldozat) fölé emelt híres River Kwai híd is, amely akkoriban kulcsfontosságú szerepet játszott. Itt több mint kétezren dolgoztak. A Burma-Thaiföldi Vasút történetét David Lean Híd a Kwai folyón című filmje is feldolgozta, amely Pierre Boulle 1952-es azonos című regényén alapul.

még több Program