Pro tipp, hogy elkerüld a reptéri sorbanállást
A megoldásokat ismét egy utazási szakértőnek köszönhetjük – na meg a technológiának.
Utazás előtt szinte mindenki kalkulál a repülőtérre való érkezéssel is, hogy ne kelljen kapkodni a repülő indulása előtt. A folyamatot viszont nagyban megnehezíthetik az olyan előreláthatatlan tényezők, mint például egy kígyózó, lassú sor. Egy, a témában jártas utazási szakértőnek van pár tippje erre az esetre is.
Katy Maclure szerkesztő-újságíró egy olyan utazási portálnak dolgozik, ami elsősorban az olcsó repülőutakra specializálódott, de hivatásának köszönhetően az átlagembernél jobban rálát a repülést érintő tényezőkre is.
„A repülőtéri sorok hosszát ugyan senki sem tudja befolyásolni, de arra ráláthatunk, mekkora tömeg várható egy adott időpontban. Érdemes emiatt minél előbb becsekkolni, hiszen ezzel nemcsak időt spórolunk magunknak, de azt is kideríthetjük, hány repülőgép fog a miénkkel nagyjából azonos időben felszállni. Így könnyebben ki tudjuk kalkulálni, mikor számíthatunk több, mikor pedig kevesebb időre"
– olvasható Maclure tanácsa az Expressben.
Segíthet egy app is
Ha nagyon felkészültek szeretnénk lenni, egy applikációt is segítségül hívhatunk. A MiFlight ugyanis pontosan a fent említett problémát hivatott orvosolni:
az alkalmazáson a világ több mint 150 repülőterét tudjuk nyomon követni, emellett a MiFlightban elérhetők adott repülőterek „térképei” is, és persze a szituációt ábrázoló fényképek feltöltésére is van lehetőségünk.
Létezik egy másik módja, hogy felmérjük, mennyi időt fog elvenni tőlünk a sorban állás:
Egy repülőtéren dolgozó biztonsági alkalmazott szerint, ha az átvilágítás során egy adott kapunál több mint egy biztonságiőr áll, akkor valószínű, hogy az egyikük gyakornok – vagy valami probléma van az egyik csomaggal.
- 10 tiltott dolog, amit a reptéri ellenőrzéskor elkoboztak tavaly ›
- 5 film a Netflixen, ha a kanapéról járnád be a világot ›
- 7 rossz szokás, amit ha megváltoztatsz, nem lesz stresszes az utazás ›
- Egy légitársaság gyerekmentes zónát alakított ki a gépein ›
- 10 tipp, hogyan üsd el az időt a repülőtéren, ha késik a géped ›
- Az 5 leggyakoribb hiba, amit az utazók elkövetnek repülés előtt ›