Árad a Duna, Pozsonyban megelőző intézkedésekbe kezdtek
Németországban hatalmas felfordulást okozott a kiömlő folyó az elmúlt napokban.
![Duna Szlovákiában](https://drivemagazine.sk/media-library/duna-szlovakiaban.jpg?id=52373994&width=1200&height=600&quality=85&coordinates=0%2C31%2C0%2C31)
Bár a jelenlegi előrejelzés szerint a Duna vízmagassága nem lépi majd át a töltés szintjét, a pozsonyi önkormányzat elővigyázatossági okokból lezárta a környékbeli parkolókat. Ha pedig további intézkedésekre lesz szükség, arról is rögtön értesül majd a lakosság, emelte ki a főváros vezetése.
A Duna és Morva folyók szintje jelentősen megnőtt – ennek elsődleges oka a Németországban és Ausztriában lehulló óriási mennyiségű csapadék. A pozsonyi hatóságok már fel is mérték azóta a helyzetet és felkészültek egy esetleges árvízre.
Ennek egyik jele, hogy megelőző okokból június 3-án, hétfőn kora este lezárták a Tyrš rakpart alsó parkolóját.
A vízmagasság csúcsát június 4-re vagy 5-re várják.
Ezt is olvasd el! A folyó, ami összeköti Európát
A Duna és a Morva folyó találkozása Dévény váránál
Fotó: Shutterstock
A Parameter értesülései szerint Dévény városrészben is összeült az illetékes kríziscsapat: ott a károlyfalvi Duna-ág medrének a Dévényi út alatti ártérbe való esetleges töltése volt a téma.
Amennyiben szükség lesz rá, készen állnak bejelenteni a rendkívüli állapotot ezen a területen.
A felkészülés már befejeződött. A hatóságok ugyanis – tűzoltókkal és más kiemelt szereplőkkel közösen – végigvették az esetleges forgatókönyveket az elmúlt napokban a Szlovák Vízügyi Társaság vezényletével.
Ez is érdekelhet: Te tudod, melyik a világ leghosszabb folyója? Nem egyszerű a válasz
A gyakorlat keretében begyakoroltuk a pozsonyi árvízvédelem részét képező mobil kerítés felszerelését, valamint a homokzsákolást
– emelte ki az önkormányzat.