Hiába népszerű a turisták körében, az egyik legrosszabbnak választották ezt az európai fővárost
Az itt élők életszínvonala saját bevallásuk szerint meg sem közelíti a pozsonyiakét.
Az Európai Bizottság életminőségről szóló jelentése alapján készült listán Athén az egyik legrosszabb helyen áll, mivel a lakosok mindössze 65 százaléka állította, hogy elégedett az életével a városban.
Ahogy az Express beszámol róla, a világhírű görög főváros, ami a legnépszerűbb európai turisztikai célpontok közé tartozik, a helyi lakosokat sajnos nem annyira nyűgözi le. Az Európai Bizottság 2023-as, életminőségről szóló kutatása szerint Athén az egyik legutolsó helyen áll ebből a szempontból, mivel csupán a helyiek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az ottani életminőséggel.
A kutatók elmondták: az elégedettség szintje jelentősen eltér a városok között, nagyon sokszor egyazon országon belül is.
Athén külvárosa
Fotó: Vanessa Linzenbold/Unsplash
A legnagyobb különbségek Olaszországban, Törökországban és Görögországban figyelhetők meg. Olaszországban a lakóhelyükkel elégedett lakosok aránya a veronai 89 százalék és a palermói 62 százalék között mozog, ami jelentős, 27 százalékpontos különbséget jelent. Meglepő módon a rómaiaknak csak 71 százaléka válaszolt úgy, hogy elégedett a fővárosi életével.
Ez is érdekelhet! Nincs új a nap alatt: nem nagy meglepetés, melyik országot választották meg 2024 legbiztonságosabb államának
Az Isztambulban élőknek csak 65 százaléka elégedett a várossal, míg Antalyában ez az arány kifejezetten magas, 91 százalék. Görögországban a legmagasabb elégedettséget (81%) Heraklionban mérték.
Heraklion
Fotó: Shutterstock
A vizsgált szlovák városok ehhez képest kifejezetten jól teljesítettek a kutatásban: Pozsonyban a lakosok 91, Kassán pedig 92 százaléka válaszolt úgy, hogy elégedett az adott település életszínvonalával.
Az első helyen Zürich (97%), a másodikon Koppenhága (96%), a harmadikon pedig holtversenyben Genf, Gdansk és Lipcse végzett, mind-mind 95%-os elégedettséggel.
- Hogyan kerül 3 kanadai város a világ legélhetőbbjei közé? Elmondjuk! ›
- Így kerüljük el a tömeget Európa legfelkapottabb célpontjain ›
- Kosz és Niszirosz, a két görög sziget ›
- Itt ragyog Európa kultúrája 2023-ban: Veszprém, Temesvár, Elefszína ›
- Ókori misztériumok városa: Elefszína ›
- Napfényes Görögország, ősszel is! ›