A csendes város, ahonnan kitiltották a mobiltelefonokat A csendes város, ahonnan kitiltották a mobiltelefonokat
Fotó: Shutterstock

2024-11-16

  • Drive
  • Tech
  • A csendes város, ahonnan kitiltották a mobiltelefonokat

A csendes város, ahonnan kitiltották a mobiltelefonokat

Az Egyesült Államok számos nagyvárosnak ad otthont, de találhatunk kisebb településeket is, mint például Green Bank, amely Nyugat-Virginiában található. A település különlegessége, hogy itt a mobiltelefonok használata teljesen tilos – ennek azonban nem a digitális világ problémái az oka.

 

A mindössze 45 főt számláló település, mely az Egyesült Államok keleti részén, Nyugat-Virginia államában található betiltotta a mobiltelefonokat. És bár manapság egyre többen érzik szükségét, hogy időnként digitális detoxot tartsanak, Green Bankben egyáltalán nem ebből az okból kifolyólag váltak meg az eszközöktől.

A furcsa törvény hátterében inkább az itt található rádióteleszkóp áll.
Image
Fotó: Shutterstock

A hatalmas rádióteleszkópot az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa (NSF) 2001-ben kezdte használni, és egészen 2016-ig a Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatóriumhoz tartozott, majd egy független szervezethez, a Green Bank Obszervatóriumhoz került. A teleszkóp különlegessége a működésében rejlik: annak érdekében, hogy hatékonyan végezhessék el a kutatásokat, a környező zajokat a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni. Ez azonban nem könnyű feladat, mivel a szerkezet olyan érzékeny, hogy az űrből érkező jeleket is képes mérni.

Egy ennyire érzékeny teleszkópot pedig nagyon könnyen megzavarhatnak a mobiltelefonok. Számokban ez azt jelenti, hogy egy átlagos telefon bekapcsolt állapotban körülbelül 2-3 wattot sugároz, a Robert C. Byrd Green Bank Teleszkóp viszont már 0.00000000000000000000000000000001 wattot is érzékel.

Így aztán az obszervatórium 16 kilométernyi környezetében betiltották a mobilok, rádiók és a WiFi használatát – de még a mikrohullámú sütőket sem kedvelik. Green Bank lakosai azonban nincsenek teljesen elzárva a világtól: használhatnak ugyanis vezetékes internetet, illetve műholdas vagy kábeltelevíziót, de ahogy a Washington Post is beszámolt róla, ha találkozni szeretnének valakivel, azt személyesen kell lebonyolítaniuk.