2025-01-11
Ahol az autós közlekedés rémálom: Ez Európa legforgalmasabb városa
Európa legszebb autóútjain a vezetés különleges élmény, azonban Londonról ez már nem mondható el, mivel a város a kontinens legzsúfoltabb főútjaival rendelkezik. Az Egyesült Királyság fővárosa idén már negyedik alkalommal érdemelte ki ezt a címét, ám világszinten három másik város is megelőzte.
Az Inrix forgalomelemzéssel foglalkozó vállalata immár negyedik alkalommal sorolta be Londont Európa legzsúfoltabb városai közé. A Global Traffic Scorecard nevű jelentésük alapján a főváros az Egyesült Királyságban előforduló közlekedési késések közel feléért felelős, és összesen körülbelül 3,85 milliárd fontot veszítettek el a sofőrök emiatt.

Ezen elemzések alapján London a népesség eloszlása, a foglalkoztatottság és a gazdasági központok összpontosulása miatt világszinten is az egyik legrosszabb közlekedési útvonalaival rendelkező város. Bob Pishue, a vállalat szakértője úgy véli, hogy a legnagyobb forgalmi problémák a London környéki településeken jelentkeztek, míg az országos átlag szerint a sofőrök évente összesen 62 órát töltenek dugókban.
- Isztambul, Törökország
- New York City, Egyesült Államok
- Chicago, Egyesült Államok
- London, Egyesült Királyság
- Mexikóváros, Mexikó
- Párizs, Franciaország
- Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság
- Jakarta, Indonézia
- Los Angeles, Egyesült Államok
- Brisbane, Ausztrália

- London, Egyesült Királyság
- Párizs, Franciaország
- Dublin, Írország
- Brüsszel, Belgium
- Róma, Olaszország
- Varsó, Lengyelország
- Bath, Egyesült Királyság
- Ljubljana, Szlovénia
- Galway, Írország
- Bristol, Egyesült Királyság
Az eredményekről itt olvashatunk bővebben.