Eladják a ritka Lamborhinit, mely 40 évig porosodott egy nappaliban Eladják a ritka Lamborhinit, mely 40 évig porosodott egy nappaliban
Unsplash

2024-07-13

  • Drive
  • Tech
  • Eladják a ritka Lamborhinit, mely 40 évig porosodott egy nappaliban

Eladják a ritka Lamborhinit, mely 40 évig porosodott egy nappaliban

Még a 80-as évek elején vásárolta meg egy amerikai gyűjtő azt a barna színű Lamborghini Miura P400 S kupét, mely megjelenése miatt könnyen szerepelhetne akciófilmekben is. A járgányra a tulajdonos azonban nem használati tárgyként, hanem fantasztikus díszként tekintett, mert a vásárlást követő pár évben otthonának nappalijában helyezte el, majd negyven éven át ott is őrizte. Azt azonban nem tudják, miért döntött ennyi év után úgy, hogy idén mégis eladja, főleg, mert a luxusautó elszállítása kicsit sem volt egyszerű: le kellett ugyanis bontani a ház falát ahhoz, hogy kiférjen a Lamborghini.

Az autót sosem restaurálták, így némi horpadás található a karosszérián, illetve rozsdásodás is előfordul a motortérben. A Lamborghini azonban az apróbb esztétikai hibák ellenére 42 ezer kilométeres futásteljesítménnyel bír. Az ára főként azért tehető ilyen magasra, mert alig pár száz darab készült a P400 S szériából, ráadásul nem elhanyagolható tény az sem, hogy ennek a modellnek köszönheti a hírnevét világszerte a márka. Az autókkal foglalkozó cég Instagram-posztban bemutatta a kocsi jelenlegi állapotát:

A felújításra szoruló kocsi kikiáltási ára 2,5 millió dollár.

Ahogyan azt a hvg.hu is megírta, az S verziót 1968-ban mutatták be a Turin Motor kiállításon, és a modell érdekessége, hogy az eredeti P400-as széria továbbfejlesztett változataként álmodták meg. A kezdetekben a kora leggyorsabb autójának tervezték, 4.0 literes, 370 lóerős V12-es motorjának köszönhetően, mely mindössze 5,5 másodperc alatt gyorsult 100 km/órás sebességre.