2024-07-01
2025-ben már Spanyolországból indulva is meglátogathatjuk a sztratoszférát
Az EOS-X Space célja, hogy űrballonjaik már 2025 nyarán megkezdhessék a nem mindennapi túrákat. A terv szerint a járatok a cég sevillai bázisáról, valamint Abu Dhabiból szállnak majd fel.
A vállalat elmondása szerint jelenleg is gőzerővel folyik a munka, és mind Spanyolországban, mind az Egyesült Arab Emírségekben több mint 210-210 millió eurót költenek a fejlesztésekre.
Reményeik szerint pedig a próbarepülések hamarosan kezdetét veszik – katonai pilóták és a Nemzeti Űrkutatási Technológiai Intézet (INTA) segítségével.
Ezt is olvasd el! Már nem kell sokat várni, hogy az első kereskedelmi űrrepülőgép útnak induljon
A szénszálas űrhajót – amelynek ötletét az EOS-X Space először 2020-ban publikálta – egy károsanyag-kibocsátásoktól mentes, héliummal töltött léggömb hajtja majd.
A RobbReport értesülései szerint egyszerre 7 utast és 1 pilótát lesz képes szállítani a jármű – mégpedig egészen a sztratoszféra felső szintjéig, azaz nagyjából 40 kilométeres magasságig. (Jelenleg egyébként 2 amerikai és 1 francia vállalat is hasonló projekten dolgozik.)
Ez is érdekelhet: Űrutazás: Léggömbkapszulákban repülhetnek az űr szélére a szerencsések
Egy-egy repülés körülbelül 5 óráig tart majd: a kapszula hajnalban startol el a bázisról, 2 órán át emelkedik, további 2 órán át repül a magasban, majd 1 órát vesz igénybe az ereszkedés.
A futurisztikus kapszulák belsejét ergonomikus ülésekkel, panorámaablakokkal, de még fedélzeti bárral és fürdőszobával is felszerelik.