2024-11-12
Ezek voltak 2024 legnépszerűbb úti céljai – de hová utazzunk 2025-ben?
Az Opodo legfrissebb felméréséből kiderült, melyek voltak az idei év legvonzóbb úti céljai. Az online utazási iroda eredményei kapcsán pedig több olyan desztináció a felszínre bukkant, amelyek mindenképp felkívánkoznak a 2025-ös bakancslistánkra.
Bár a népszerű nagyvárosok egyre inkább roskadoznak a túlturizmus súlya alatt, a legkeresettebb desztinációk élbolyában még továbbra is ismerős neveket találunk.

A felmérés szerint Párizs, Barcelona és Palma de Mallorca voltak a legtelítettebb úti célok 2024-ben.
Top 10-be került még London, Madrid, Róma, Lisszabon, Amszterdam, Isztambul és Málaga. Emellett pedig pár meglepetés is becsúszott az 50-es listába: többek közt Bilbao, Stuttgart, Bréma, illetve New Jersey ugyancsak egyre népszerűbb desztinációknak számítanak.
A lista kapcsán napvilágot látott egy Reddit-fórum is, ahol már a jövő évre vonatkozóan találunk pár izgalmas úti célt.
Az első maga Bajorország, amelynél nem is létezik jobb hely sörkóstolásra, továbbá a Weltenburgban található bencés apátság, illetve az egész németországi Duna mente élménydús utazást ígér.
A régióban fekvő Kelheim pedig könnyen megközelíthető Regensburgból, ahonnan közvetlen vonatjáratok indulnak Amszterdamba, Frankfurtba, Münchenbe, Prágába és Bécsbe is.

Amennyiben már bejártuk Londont vagy csak egyszerűen kerülnénk a tömeget, meneküljünk el a szigetország gyönyörű tengerpartjainak világába, Devonba és Cornwallba.
Több száz strand, sziklák, öblök, több kilométernyi tengerparti ösvény, valamint lenyűgöző történelmi falvak várnak itt. Utóbbi város Londonból az éjszakai Riviéra hálókocsis vonattal körülbelül 8 óra alatt elérhető.

Ha Skandináviába vágyunk, A dániai Ærø szigetén található Ærøskøbing mesebeli városánál nincs jobb választás.
A szépen megőrzött, 18. századi macskaköves utcáiról és messze földön híres citromos süteményéről felismerhető település ünnepi időszakban a legvarázslatosabb. Ekkor a hagyományos karácsonyi vásár körül forog minden, de nyáron is ajánlott a kietlen falu közelében lennünk, ebben az évszakban rendezik ugyanis az Ærø Jazz Fesztivált. Ærøskøbingbe Svendborgból – amely Koppenhágától közel 2 órányira fekszik – komppal lehet eljutni.

Bár Hollandia kapcsán egyből mindenki Amszterdamra gondol, számos más helyet is érdemes felfedezni az országban.
Irány az északi Frízföld tartomány, ahol kis családi gazdaságok, vad puszták és sziklák övezte tengerparti szakaszok között pihenhetjük ki fáradalmainkat.
Hindeloopen nevű fríz település neve például egy említést mindenképp megér: itt rendezik meg ugyanis a világ legnagyobb korcsolyaeseményét – egy 200 kilométeres túrát – továbbá itt található a világ legnagyobb korcsolyagyűjteménye is.

Ha mediteránabb tájat járnánk be 2025-ben, jegyezzük meg Amorgosz nevét. Míg Görögországban leginkább Athént és Szantorinit látogatják meg a legtöbben, az országnak vannak még olyan kevésbé ismert részei, amelyek felfedezésre várnak.
Ide tartozik Amorgosz, a Kikládok szigete is.
A hajóroncsoktól kezdve a 10. századi kolostorig vagy a sziklákon álló szélmalmokig, számos látnivaló nyűgöz majd le minket. Ami pedig igazán felejthetetlenné teszi a helyet, az a helyiek odaadó vendégszeretete. Athénból egész évben indulnak kompok Amorgoszra, a nyári hónapokban még sűrűbben. A szomszédos szigetekről, például Pároszról és Míkonoszról is el lehet jutni ide.

Forrás: Euronews
Olvasd ezt is!