2025-05-06
600 euróra is megbüntethetnek, ha megszegjük a szabályokat a horvátok népszerű szigetén
A horvátországi Hvar szigetén minden eddiginél szigorúbb öltözködési szabályokat vezetnek be a turisták számára. Aki nem felel meg az új öltözködési szabályzatnak, és nem megfelelő ruházatot visel a közterületeken, a történelmi nevezetességek környékén vagy a vallási helyszíneken, súlyos pénzbírságra számíthat.
Az új szabályok értelmében – az utóbbi időben zsúfolt és zajos szigetként elhíresült – Hvar strandjain kívül fürdőruhát viselő látogatókat a helyi hatóságok 600 euróig terjedő bírsággal sújthatják, míg a sziget belvárosában ing nélkül vagy hiányos ruházatban sétálók 500 eurós büntetést kockáztatnak.

– árulta el Laura Busby, a Good Travel Management utazási iroda kereskedelmi igazgatója. Szerinte az is lényeges, hogy figyeljük meg, hogyan viselkednek a helyiek a különböző helyzetekben, és ha lehetséges, kövessük őket cselekedeteikben, hogy éreztessük, turistaként is tiszteljük az értékeiket.
A horvát sziget döntése azt mutatja, hogy még a nem vallásos helyekre is alkalmaznak öltözködési szabályokat, hogy segítsék a tömegturizmus kezelését. A hatóságok úgy vélik, hogy az új változtatások segítenek jobban védeni Hvar imázsát, és biztosítják, hogy a családok és a helyi lakosok is komfortosan érezzék magukat – különösen a történelmi vagy szent helyeken. Az új változtatások azonban vitákat váltottak ki az utazási ágazatban, írja a Schengen VIsa Info. Egyes kritikusok szerint ugyanis a bírságok negatív hatást gyakorolhatnak a hely turizmusára, hiszen elriaszthatják a látogatókat.
Olvasd ezt is!