A Sziklamecset titkai A Sziklamecset titkai
Fotó: Shutterstock

2023-06-30

A Sziklamecset titkai

Amit a mecsetről és a környékéről (talán) nem tudtál

Számokban

A dóm nyolcszögletű alapon fekvő aranyozott kupolájának átmérője 20,2 méter, magassága pedig 20,48 méter. Az épület belsejében négy pillér és 12 oszlop tartja a kupolát, ezek alatt helyezkedik el a szent szikla, amelyen a legenda szerint Ábrahám prófétának fel kellett volna áldoznia fiát, Izsákot és ahonnan Mohamed próféta felszállt Allahhoz.

Látogatás

A szabályok szerint a Szikladómba csak muszlim vallásúak léphetnek be, a Templom-hegy többi része azonban látogatható, így kívülről bárki megcsodálhatja a nagy múltú épületet. A többi jeruzsálemi szent helyhez hasonlóan itt sem kívánatos a hivalkodó öltözet.

Vándorkő

A vándorkövek nagyméretű, magányosan fekvő, környezetükbe nem illeszkedő sziklák, amelyek feltehetően a jégkorszak során változtattak helyet. A jeruzsálemi Sziklamecset egyik legfőbb éke is egy ilyen kő, a szent szikla.

Isten temploma

A Sziklamecset rövid ideig keresztény templomként is működött, miután 1099-ben első hadjáratuk során a keresztesek elfoglalták a várost. Ekkor márványoltár is került a Szikladómba, a neve pedig Templum Domini, azaz az Úr temploma lett. Végül 1187-ben került vissza a félhold a dóm tetejére.

Fotó: Shutterstock