2025-06-12
Az olasz sziget, ahol hamarosan tengeri határzárat húzhatnak fel
Bár Szicília vagy Szardínia szigete – méretei miatt is – több turistát fogad évről évre, a mindössze 10,4 km² nagyságú Capri is szenved a túlturizmus negatív hatásaitól. Az apró sziget ezért hamarosan bekeményíthet: egy olyan „tengeri fal" kialakítását tervezi, amely keretek közé szorítaná a régió hajóforgalmát.
– szólalt fel Franco Cerrotta, a Capri szigetén fekvő Anacapri polgármestere. Ő is egyetért azzal a 2024-ben feldobott javaslattal, amely szerint egy bójákból álló gátat kellene építeni, amely megakadályozza, hogy a turistahajók túl közel hajózzanak az olasz sziget partjaihoz.

Továbbá, ha a kezdeményezés megvalósul, a jachtoknak a javasolt zónán kívül kellene lehorgonyozniuk, és az egynapos kirándulók számára is korlátoznák a belépést. A szigorú szabáloyzásoknak ugyanakkor számos kritikusa is akad: a helyi hajókölcsönző vállalatok például nagyon tiltakoznak, hiszen ez a terv súlyos károkat okozhat a vállalkozásoknak, és túlságosan visszafoghatja a turizmust is, írja az Independent.
Olvasd ezt is!