Görögországba gyerekkel? 3 szuper hely Görögországba gyerekkel? 3 szuper hely
Fotó: Shutterstock

2023-06-10

Görögországba gyerekkel? 3 szuper hely

Görögországban több olyan, könnyen elérhető szigetet találunk, melyek sekélyvízű strandjain az apróságok is gondtalanul pancsolhatnak, és a nyaraló közönség sem néz ránk ferde szemmel, ha a gyerekek kicsit lármásabbak. Az idillt kényelmes családi szobák, gyerekbarát étlapok, játékos programlehetőségek teszik teljessé. Hogy is mondhatnánk erre nemet?

​Kíthira

A Peloponnészoszi-félsziget délkeleti csúcsának közelében fekvő szigetet elkerülik a szelfivadászok és az óceánjáró turistacsoportok (őket inkább a közeli Kréta vonzza), nincs tömeg, cserébe a gyerkőcöknek mindig akad játszótársuk. Az árak itt kedvezőbbek, mint a felkapott desztinációkon, akad azonban jó pár olyan látnivaló, amely kicsik és nagyok számára is érdekes lehet – már ha ezért a család hajlandó feladni a fürdőzést a vöröskavicsos Limni vagy a fehérhomokos Melidoni strandon.

Kíthirán találjuk az ország legnagyobb kőhídját és a Szent Szófia-barlangot, ahol a mitológia szerint Parisz és Szép Heléna titokban összeházasodott, valamint három középkori velencei erőd romjait. Apropó: a sziget távoli öbleiben fókák tanyáznak, őket szervezett kishajós kalandokon leshetjük meg.

Fotó: Shutterstock

​Évia

Kréta után a második legnagyobb görög sziget, mégis alig szerepel a köztudatban. A keskeny, hosszú földdarab szinte rásimul a szárazföldre, így gyorsan és könnyen, akár autóval is megközelíthető. A régészpalánták itt nem fognak unatkozni (számtalan görög, makedón, római, bizánci emlék vár felfedezésre), ahogyan a sellők és kalózok sem: Évia 48 km hosszú stranddal büszkélkedik, minden öböl önfeledt pancsolást ígér. Közülük is kiemelkedik a már-már karib-tengeri hangulatú Chiliadou, amely – bár felkapott, így a legritkább esetben üres – tökéletes hely a nyár örömeinek élvezetére.

Ha szeretjük a meleget, a szigeten egy igazi kuriózumot is kipróbálhatunk. Edipszosz városában Görögország legnépszerűbb termálfürdője vár ránk, melynek medencéiből a kifolyó gyógyvíz látványosan ömlik a tengerbe.

Fotó: Shutterstock

​Lefkáda

A Jón-szigetek egyike, olyan közel a szárazföldhöz, hogy komp helyett híd vezet rá. A jól kiépített, biztonságos strandokon Görögország legkékebb vizeiben fürdőzhetünk. A tenger és az ég mellé tökéletes kontrasztot állítanak a nyugati part jellegzetes, fehér sziklái, melyek mentén búvárkodásra, hajókázásra is lehetőség nyílik. A legjobb gyerekbarát strandot a keleti végen találjuk, a Nidri igazi paradicsom! Vízi játékok, animátorok, nagy gonddal karbantartott pelenkázó- és öltözőhelyiségek biztosítják a felhőtlen kikapcsolódást, míg a part mentén pálmafákkal övezett sétálóutca tekereg kedves éttermeivel és hangulatos kávézóival.

A fővárosban az apró fonográfmúzeum, valamint az Orpheus Folklór Múzeum tiniknek is kiváló program, a népszerű Archeológiai Múzeum tárlata pedig még a kisebbek számára is élvezetes. A szállást illetően sem lesz gondunk: Lefkádán a legtöbb hotel gyerekbarát. A Crystal Waters több medencével és csúszdával, a Milos Paradise Villas pedig otthonos luxussal várja a vendégeket. Bátran kutathatunk azonban a családi panziók között is, melyek gyakran zöld udvarral, kerti hintával, játszóvárral kedveskednek a vendégeknek.