2025-02-12
Kiderült: 2025-ben ezek a legjobb városok a digitális nomádok számára
Évről évre egyre több ország csalogat magához digitális nomádokat – azaz olyan külföldi állampolgárokat, akik helytől függetlenül végezhető munkával rendelkeznek. Egy friss tanulmány most arra derített fényt, hol a legjobbak a körülmények ezeknek a munkavállalóknak. Érdekesség, hogy az első húsz hely egy kivételtől eltekintve mind Európában található.
A Flatio a megélhetési költségek, az internetsebesség és az életminőség szempontjából rangsorolta városok sokaságát. Ezek alapján a friss tanulmány megállapította, hol kínálkoznak a legjobb körülmények a digitális nomádok számára.
A dobogó legfelső fokát Európa egyik legnépszerűbb úti célja, Lisszabon érdemelte ki.
Más nyugat-európai fővárosokkal összehasonlítva a félmilliós település nagyon megfizethető: egy személy havi költségei – a lakbérrel együtt – mindössze 1200-1800 euró között mozognak. A gasztronómiájáról és történelméről is híres portugál fővárosban évente körülbelül 300 napot süt a nap; ez is egy olyan tényező, amely csak javíthat az ott töltött mindennapokon.
Az ezüstérmet Varsó szerezte meg, amelyet a Flatio a digitális nomádok feltörekvő célpontjaként jellemez – köszönhetően a „virágzó technológiai színterének, a megfizethető megélhetési költségeinek és a kiváló infrastruktúrájának”.
A ranglista nagy győztese Portugália, a dél-európai ország ugyanis az első húszban ötször is képviselteti magát.
Lisszabon mellett Porto is a top10-ben, egész pontosan a 7. helyen szerepel. Itt a megélhetés kapcsán – hasonlóan a lengyel fővároshoz – jellemzően 1000 és 1500 euró közt lehet számolni. Az ott élés a nyugodt környezettel, a kiváló tömegközlekedéssel párosulva nagyon élvezetesnek ígérkezik.
- Lisszabon, Portugália
- Varsó, Lengyelország
- Prága, Csehország
- Zágráb, Horvátország
- Budapest, Magyarország
- Berlin, Németország
- Porto, Portugália
- Bécs, Ausztria
- Barcelona, Spanyolország
- Brno, Csehország
- Madeira, Portugália
- Malaga, Portugália
- London, Egyesült Királyság
- Split, Horvátország
- Madrid, Spanyolország
- Párizs, Franciaország
- Bangkok, Thaiföld
- Szófia, Bulgária
- Albufeira, Portugália
- Valencia, Spanyolország
Forrás: Time Out
Olvasd ezt is!