2025-11-14
Kiderült, melyik város a legvonzóbb a dollármilliárdosok számára jelenleg
Dubaj újabb címet hódított el: a világ leggazdagabb magánszemélyei számára ez lett a legvonzóbb város, derül ki a londoni székhelyű Savills friss rangsorából. A globális ingatlanpiaci szolgáltató harminc nagyvárost vizsgált, és a végső lista élére a Közel-Kelet csillogó metropolisza került, megelőzve olyan pénzügyi központokat, mint New York, London vagy épp Szingapúr.
Az elmúlt fél évszázad alatt megszülető Dubaj sikere nem véletlen. Az 1960-as évek végén még pár százan éltek a településen, ma már több mint 3,5 millióan. Az olajból meggazdagodott város mára pedig az a hely, ahol a luxuséletmód, a gazdasági szabadság és a biztonság tökéletesen találkozik. Az Emirátusokban ráadásul nincs örökösödési és vagyonadó, a város infrastruktúrája világszínvonalú, valamint az oktatási lehetőségek is kiemelkedőek. Ehhez jön a legendásan magas biztonsági szint, amely különösen vonzóvá teszi a várost azok számára, akik stabil és kiszámítható környezetben szeretnék kamatoztatni vagyonukat.

Aki ugyanis legalább kétmillió dirhamot – azaz közel félmillió eurót – fektet be itt ingatlanba vagy tőkébe, tízéves tartózkodási jogot és adókedvezményeket kap. Így nem csoda, hogy Dubaj ma már nemcsak a luxusnyaralások, hanem a vagyonos befektetők első számú célpontja is.
A rangsorban New York végzett a második helyen, ami az amerikai nagyváros kedvező üzleti környezetével, stabil gazdaságával és geopolitikai helyzetével indokolható, idézi a szakértőket a Bloomberg.
Olvasd ezt is!


