Macskákkal segítik népszerűvé tenni ezt a szigetet a helyiek Macskákkal segítik népszerűvé tenni ezt a szigetet a helyiek
Fotó: Shutterstock

2023-12-29

  • Drive
  • Úti cél
  • Macskákkal segítik népszerűvé tenni ezt a szigetet a helyiek

Macskákkal segítik népszerűvé tenni ezt a szigetet a helyiek

Tasirodzsima a japán Sanriku Fukko Újjáépítési Nemzeti Parkon belül található. A park mintegy 220 km hosszan terül el az ország északkeleti csendes-óceáni partvidéke mentén, és a 2011-es pusztító földrengés és szökőár utáni újjáépítést célozza meg.

A két falura osztott szigetre érkezve nem kell sokat gondolkodnunk azon, miért is nevezik a helyet „macskaszigetnek", a szőrös négylábúak ugyanis négyszer annyian vannak, mint az emberek, írj az Euronews.

Ez is tetszeni fog! Inkább ülünk egy macska, mint egy gyerek mellé

A helyi halász, Hama Yutaka szerint ez az egerek miatt alakult így, azok ugyanis veszélyt jelentettek selyemhernyó-tenyésztésre, amely korábban népszerű tevékenység volt a területen.

„Ezért, hogy megvédjük őket, macskákat tartottunk"

– mondta Yukata, aki azt is hozzátette, hogy a cicák túl jól végezték a dolgukat, mostanra ugyanis teljesen elszaporodtak.

Figyelmedbe ajánljuk! Így utazz a kedvenceddel!

Érdekes módon azonban a macskák is részt vesznek a sziget népszerűsítésében.

„Mivel sok macska van, sok turista jön ide, és ez nagyon dinamikussá teszi a szigetet. Nagyon fontos barátok, és Tashiro-sziget macskák nélkül nem lenne az, ami"

– magyarázta a halász.

A Tashirojima-i szőrös barátaikhoz hasonlóan a közeli Kinkasan-szigeten élő több száz szent szarvas is vonzza a látogatókat a régióba. Az istenek isteni hírnökeinek tartott szarvasok szabadon kószálnak egy nyolcadik századi sintó szentély körül.