Újabb népszerű ország vet ki adót a turistákra Újabb népszerű ország vet ki adót a turistákra
Forsand, Norvégia
Fotó: Oleksii Topolianskyi/Unsplash

2025-06-14

  • Drive
  • Úti cél
  • Újabb népszerű ország vet ki adót a turistákra

Újabb népszerű ország vet ki adót a turistákra

A túlturizmus egyre nagyobb promlémát jelent Európa-szerte.

A norvég törvényhozás június elején hagyta jóvá azt az törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy 3 százalékos különadót vezessenek be a vendégéjszakákra „a turizmus által különösen érintett területeken”. Az új szabályozással a szállásadók számára lehetséges lesz a szezon közben is módosítani az adó mértékén. Az adóból befolyó összegeket az állam kizárólag az idegenforgalmi infrastruktúra fejlesztésére fordítja.

A támogatás elnyeréséhez az önkormányzatoknak bizonyítaniuk kell, hogy létesítményeik állapota nem megfelelő. Terveiket a kormánynak jóvá is kell hagynia, ezután kapják meg a forrásokat.
Image
Ålesund, Norvégia
Fotó: Samuel Han/Unsplash

Cecilie Myrseth, Norvégia kereskedelmi és ipari minisztere a közösségi médiában olvasható nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy kormánya történelmi megállapodást kötött az idegenforgalmi adó bevezetéséről, és az új törvény „teljes összhangban van azzal, amit Európa többi részén is alkalmaznak már”.

Mivel a turistákat egyre inkább vonzzák a hűvösebb észak-európai úti célok, ez a Norvégiába látogatók számán is meglátszik. Tavaly rekordszámú, 38,6 millióan foglaltak szállást az országban, melybe több mint 12 millió külföldi turista által eltöltött vendégéjszaka is beletartozik. Ez 4,2 százalékos növekedést jelent a 2023-as évhez képest. Néhány korábban csendes desztináció is egyre inkább válik zsúfolttá –ilyen például a Lofoten-szigetek fjordvidéke is, írja az Euronews.

Az idegenforgalom növekedése a helyiek körében is feszültséget okoz az elmúlt időszakban, mivel az infrastruktúra nehezen tud lépést tartani a fellendüléssel, a nyilvános vécék és a parkolók is túlterheltek az ország népszerű úti céljain.