Ahol elvárják, hogy paradicsommal dobálozz – a La Tomatináról Ahol elvárják, hogy paradicsommal dobálozz – a La Tomatináról
Fotó: Shutterstock

2024-06-08

  • Drive
  • Úti cél
  • Ahol elvárják, hogy paradicsommal dobálozz – a La Tomatináról

Ahol elvárják, hogy paradicsommal dobálozz – a La Tomatináról

A La Tomatina története 1945-re nyúlik vissza, amikor egy buñoli felvonuláson kitört balhénak egy zöldségekkel teli piaci bódé látta a kárát. A helyiek ezután a következő évben újjáélesztették az élelmiszercsatát, de akkor már saját paradicsomot hoztak magukkal otthonról. Ugyan az 1950-es évek elején betiltották a fesztivált, 1957 óta minden augusztusban megrendezik.

2013 óta jegyet is kell váltani az érdeklődőknek, hiszen a szervezők csak így tudják a teljes látogatottságot – a még kezelhető – 20 ezer főre lekorlátozni.

Ezt is olvasd el! Valencia nemcsak csodás, hanem okos is

Hogyan zajlik az esemény?

A zűrzavart a Plaza del Pueblo főtéren és a Calle Cid utcában rendezik meg. Augusztus utolsó szerdáján délelőtt 9 óra körül felemelik a levegőbe a palo-jabónt, azaz egy nagy, zsírozott rudat, amelynek a végén egy sonka lóg. A résztvevők őrült tülekedésbe kezdenek, cél a rúd lehúzása.

2 óra próbálkozás után – függetlenül attól, hogy valaki sikeresen megragadta-e a sonkát – pontosan 11 órakor egy tűzijáték jelzi a parkoló teherautóknak, hogy a térre boríthatják az előre bekészített 100 tonna zöldséget.

A következő közel 1 órában zajlik a féktelen paradicsomcsata.

Egészen addig, amíg egy második tűzijáték véget nem vet a dobálásnak.

Ez is érdekelhet: A spanyolok boldogságának 8 titka, amiket mi is elleshetünk tőlük

A fesztivál hangsúlyozza, hogy az olcsón megvásárolt gyenge minőségű paradicsomok már túlérettek, vagy rohadtak, így egyáltalán nem az ételpazarlást hirdeti az esemény.

Sokkal inkább csak szórakozásról és feszültséglevezetésről van szó, amely az alig 10 ezer fős településnek a védjegyévé vált.

Hogy vehetünk részt a nem mindennapi eseményen?

Valenciából nagyjából egy óra alatt utazhatunk át autóval Buñolba. A La Tomatina weboldalán keresztül megvásárolt fesztiváljegyek viszont minden esetben tartalmaznak egy retúr buszjegyet is. Ezáltal Spanyolország több nagyobb településéről – többek közt Madridból, Barcelonából Alicantéból vagy Malagából – közvetlenül juthatunk el a spanyol kisvárosba.

Forrás: Lonelyplanet

Fotó: Shutterstock