2026-09-20
Tehénkolompok miatt fordult bírósághoz egy svájci lakó
Egy Zürich közelében élő nőnek elege lett a közeli gazdaság teheneinek és szamarainak kolompjaiból, ezért bírósághoz fordult. Az ügyben végül arról kellett dönteni, korlátozható-e a hagyományos kolomphasználat a környéken élők nyugalma érdekében.
A svájci Alpok képéhez szorosan hozzátartoznak a legelésző tehenek és a nyakukban lógó kolompok hangja. Egy Hinwilben élő lakót azonban már sokkal kevésbé lelkesített ez a hagyomány. Otthona körülbelül kétszáz méterre fekszik egy gazdaságtól, a legelők egyes részeit viszont mindössze 50 méter választja el a házától. A tehenek és szamarak kolompjai idővel annyira zavaróvá váltak számára, hogy az ügy végül a Zürichi Közigazgatási Bíróság elé került. A lakó korábban a helyi önkormányzatnál is panaszt tett a zaj miatt, Hinwil testülete azonban elutasította a panaszát. Az építésügyi fellebbviteli bíróság később részben helyt adott neki, és kimondta, hogy a tehenek nagy kolompjait kisebb, jellemzően kecskék és juhok nyakában használt csengőkre kell cserélni. Az ügy ezután került a közigazgatási bíróság elé.
A közigazgatási bíróság helyben hagyta a kisebb csengőkre vonatkozó előírást, a teljes tiltást azonban nem tartotta szükségesnek. A panasz nyomán a zajszintet is megvizsgálták: bár a csengők hangja a ház környezetében érzékelhető volt, az előírt határértéket nem lépte túl. A bíróság szerint a kolompok használata mellett több érv is szól. A hagyományőrzésen túl segíthetnek megtalálni az elkóborolt állatokat, a gazda pedig a hangjukból a csorda viselkedésére, például annak nyugtalanságára is következtethet. A panaszt benyújtó nő alternatívaként GPS-nyomkövetők használatát javasolta, a teljes tiltást azonban a bíróság ezekre a szempontokra hivatkozva nem engedélyezte.

A szamarak esetében már más következtetésre jutott a bíróság, mivel náluk kevésbé indokolható a kolompok használata. Egy elkóborolt szamár ráadásul kisebb veszélyt jelent, a kolomp hangja pedig a svájci hagyományokhoz sem kötődik olyan szorosan, mint a tehenek esetében.
A döntés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Svájcban általánosan betiltották volna a tehénkolompok használatát. A bíróság hangsúlyozta, hogy nem létezik abszolút jog a teljes csendhez, az ítélet ugyanakkor precedenst teremthet arra, hogy lakóházak közelében a nagyobb kolompok helyét kisebb csengők vegyék át.
Olvasd ezt is!


