2024-07-17
Még mindig szennyezett a Szajna az olimpiai úszóversenyekhez
A folyó megtisztítása érdekében Párizs 1,4 milliárd eurót fektetett egy olyan földalatti víztároló medence kiépítésébe, amely esőzésekkor több csapadékvizet fog fel:
azt a vizet, amely baktériumokkal terhelt szennyvizet tartalmaz, amely heves esőzések idején a folyóba kerül, és amely miatt nem biztonságos benne úszni.
Ez is érdekelhet: 8 dolog, amit ne csináljunk, ha Párizsban járunk!
A régóta halogatott fejlesztés annak köszönhető leginkább, hogy a tervek szerint a folyó vizében rendezik majd a triatlon és nyíltvízi úszás versenyszámait.
A város erőfeszítései ellenére a víz az elmúlt hetekben sem bizonyult kifejezetten biztonságosnak. Ugyanakkor több francia politikus és sportoló kiállt a Szajna tisztasága mellett.
Léonie Périault olimpiai bronzérmes triatlonistát például nagyon frusztrálja a folyó körüli lázas vita:
Már több éve úszom ebben a folyóban. Ifjúsági versenyeket rendszeresen tartottak a Szajnában, és soha nem volt problémánk. A vízviszonyok sem voltak rosszabbak, mint bárhol máshol a világon.
Fotó: Shutterstock
Sok illetékes azonban továbbra is bízik abban, hogy a francia fővárosban a júniusban tapasztaltnál szárazabb, naposabb időjárás lehetővé teszi, hogy az események a tervek szerint legyenek megtartva.
Ezt is olvasd el! 4 egyszerű tipp, ha spórolnál az olimpia alatt Párizsban
A nap ultraibolya sugarai ugyanis hatékonyan pusztítják a vízben lévő baktériumokat, például az E. colit. Emellett a Szajna vízminőségének az is jót tett, hogy kevés volt a közelmúltban az esőmentes nap.
Az időjárási adatok elemzéséből kiderült, hogy 1950 óta 2024 számít eddig a második legcsapadékosabb évnek a világvárosban.
Azonban nagyon nehéz megjósolni még 2 héttel a megnyitó előtt is, hogy mi történhet a vízminőséggel az előttünk álló napokban, idézi az Euronews az ügyben megszólaló szakértőket. Főleg azért kihívás egyébként az előrejelzés, mert a víztározó medence és több más infrastruktúra csak néhány hónappal ezelőtt kezdte meg működését.