2024-08-08
Újabb szigorítást vezettek be a velencei túlturizmus ellen
Az idén április 25-én bevezetett turistaadó tesztüzemi időszaka után augusztustól érvénybe lép egy új szabályozás is.
Az idén áprilisban három hónapra tesztüzembe helyezett rendszer értelmében a Velencébe egy napra látogató turistáknak főleg hétvégéken és ünnepnapokon kellett megfizetni az öteurós adót. Ez azonban nem oldotta meg a helyiek turistaproblémáját: a kritikák szerint a csekély összeg egyáltalán nem tántorítja el a Velencébe vágyókat, írja az Independent.
A tervek szerint a rendszer a jövőben is maradni fog, de a városvezetés megduplázná az öteurós turistaadót, így elképzelhető, hogy jövőre már 10 eurót kell fizetnie azoknak, akik egyetlen napot töltenek a városban.
Ez viszont a helyiek szerint szintén nem fog sokat segíteni, többen ugyanis azt gondolják, hogy teljesen mindegy, hogy 5 vagy 10 eurót kell fizetniük a látogatóknak, az nem fogja őket eltántorítani – a díj pedig a gyakorlatban csak egy múzeummá teszi Velencét.
A csizma másik oldalán is történtek dolgok: 12 év után újranyitott Olaszország egyik legromantikusabb látványossága
Augusztustól egy másik intézkedést is bevezetnek Velencében, hivatalosan is érvénybe lép majd az a júniusra ígért intézkedés, mely kitiltaná a 25 főt meghaladó turistacsoportokat a városból. Emellett az idegenvezetők által használt megafonok, hangszórók használata sem lesz engedélyezett.
A büntetések mértéke várhatóan 25 és 500 euró között van. A korlátozások Velence mellett Murano, Burano és Torcello szigeteire is kiterjednek majd.
A durván 260 ezer lakossal rendelkező Velencét minden évben legalább 30 millió turista látogatja meg, tízből heten pedig egyetlen éjszakára se maradnak. A tömegnyomor mellett ez a hétköznapi árakat és az albérletárakat befolyásolja, nem beszélve a szennyezettségről. A városvezetés ezeken a problémákon enyhítene az adóból befolyt összeg felhasználásával.
Ha már turistaszabályok: 7 európai szabály, amit ha turistaként megszegünk, mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk