2023-10-07
Hajmeresztő útvonal – Te átmennél rajta?
Bolívia magaslataiban fekszik a veszélyességéről híres Yungas út (vagy a „Halál útja"), mely egyes becslések szerint évente nagyjából 200 ember életét követeli. A statisztikák szerint a '90-es években csak az autósok közül 200-300-an szenvedtek halálos balesetet az úton. A 60 kilométer hosszú, védőkorlátok nélküli szakasz az Andok hegyvonulatain vezet át és La Paz települését köti össze Coroicóval. Az egyik legsúlyosabb szerencsétlenség 1983 júliusában történt, amikor is autóbusz zuhant a mélybe. A több mint 100 utas halálát okozó tragédiát Bolívia egyik legsúlyosabb közúti baleseteként tartják számon.
Az 1930-ban épült út meredek lejtőiről, hajtűkanyarjairól, illetve keskenységéről (az útszakasz van ahol csupán 3,2 méter széles) híres. Igazán 2009-ben került a középpontba, amikor is a népszerű brit műsor, a Top Gear csapata ellátogatott Bolíviába. A balesetveszély ellenére a helyszínt egyébként évente megközelítőleg 25 ezer turista keresi fel. Nagy részük szervezett (kerékpáros) túra keretében látogatja meg az Yungas utat, amely mellett néhány település is található, ahol meg tudnak pihenni az emberek.
Fotó: Shutterstock