4 egyszerű tipp, ha spórolnál az olimpia alatt Párizsban
Nem kell, hogy egy vagyonba kerüljön az utazás.
Fotó: Shutterstock
Az olimpia közeledte tökéletes apropó arra, hogy valósággá váljon álmaink párizsi útja, sokunk bakancslistás úti célján azonban nagyon hamar felhalmozódhatnak a költségek. Körültekintő tervezéssel és egy kis odafigyeléssel viszont nyugodtan elmerülhetsz majd mindabban, amit a francia főváros kínál – most mutatunk 4 tippet, ha kicsit spórolni szeretnél a nyári utadon.
Menj múzeumba teljesen ingyen
Fotó: Shutterstock
A Musée d'Orsay épülete
A kultúra sokkal megfizethetőbb Párizsban, mint gondolnánk, hiszen számos múzeum és galéria havonta egyszer ingyenes belépést kínál. A Musée d'Orsay például minden hónap első vasárnapján ingyenesen látogatható, amennyiben online, előre jegyet foglalunk.
A történelmi Gare d'Orsay pályaudvaron belül található múzeum a Beaux-Arts építészet kiemelkedő példája. Hatalmas központi hajója üvegtetővel készült, ez pedig lehetővé teszi, hogy természetes fényben csodáljuk meg a sokszínű művészeti felhozatalt, köztük Van GoghCsillagos éj című világhírű festményét, valamint Monet, Manet, Pissarro, Morisot és Renoir műveit – és mindezt anélkül, hogy akár csak egy eurót is elköltenénk.
Ez is érdekelhet! Rosszul tudod, ha szerinted a croissant francia találmány
Közlekedj megfizethetően
A metró és a RER (Réseau Express Régional, „regionális gyorsvasúthálózat”) két különböző, de egymással összekapcsolt rendszer, amelyeknek köszönhetően gyorsan utazhatunk Párizsban. A RER öt, a metró pedig tizennégy vonallal rendelkezik, és mivel ezek több ponton is találkoznak egymással, a járatok közötti átszállás kifejezetten egyszerű. Ha négy-öt napig maradunk a városban, már érdemes kiváltani a Paris Visite kártyát – az ötnapos változat 44,45 euróba, 17300 forintba kerül, és korlátlanul használhatjuk vele a metró-, a busz- és a RER-hálózatot.
Párizs emellett az egyik legkerékpárbarátabb város Európában, tele védett bicikliutakkal és parkolókkal. Amellett, hogy környezetkímélő, Párizs kerékpárral való felfedezése költséghatékony módja a város megismerésének, mivel számos turisztikai látványosság a bicikliutak közelében található. A Georges Pompidou például az egyik legnépszerűbb kerékpárút, amely a Szajna partján halad, és olyan ikonikus nevezetességekre nyújt kilátást, mint az Eiffel-torony, a Notre-Dame-székesegyház és a Louvre Múzeum. Jó hír, hogy 24 órára mindössze 5 euróért, kevesebb mint 2000 forintért bérelhetünk közösségi kerékpárt a városban.
Élvezd a klasszikus francia ételeket 10 euró alatt
Bár a párizsi étkezés igen drága mulatság is lehet, az Euronews szerint rengeteg pénzt spórolhatsz, ha egy bouillonban vacsorázol – vagyis egy olyan étteremben, amely a klasszikus francia konyha ételeit kínálja megfizethető áron. A turistás övezetektől kicsit távolabb eső helyeken akár 8 euróért, 3100 forintért is megkóstolhatod az olyan hagyományos ételeket, mint a croque monsieur, a cassoulet és a bouillabaisse, és helyi borokat is fogyaszthatsz 3-4 euróért, 1200-1600 forintért.
Ajánljuk figyelmedbe! Kultúrsokk Párizstól? A Párizs-szindróma ennek a kemény válfaja
Fedezd fel az utca művészetét
Fotó: Carl Campbell/Unsplash
A Canal Saint-Martin graffitijei
A párizsi Canal Saint-Martin csatorna környéke híres a vibráló utcai művészetéről, az újhullámos kávézókról, az igényes használtruha-boltokról és az elegáns éttermekről. Nem csoda, hogy a 10. és 11. kerületben fekvő bohém negyed a fiatal művészek egyik legkedveltebb helye a városban. Munkásságukat könnyen felfedezheted, ha a környéken jársz: vegyél egy elviteles italt a Le Look nevű letisztult kávézóban, majd sétálj egy nagyot a hatalmas utcai falfestmények és graffitik között.