A férfiak fele úgy hiszi, tudna landolni egy utasszállítóval – a szakértők kételkednek

Fő a magabiztosság.

Egy amerikai felmérésben azt a kérdést tették fel a kitöltőknek, hogy szerintük képesek lennének-e biztonságosan leszállítani egy utasszállító repülőt egy légiirányító vezetése mellett. A válaszadók közül sokan magabiztos választ adtak, ám a szakértők szerint ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek sokan gondolják.


„Hölgyeim és uraim, sajnos mindkét pilóta vezetésképtelen, van olyan önök között, aki le tudna szállni a repülőgéppel úgy, hogy közben egy légiirányító utasításait követi?”

– tette fel a teoretikus kérdést a YouGov.

Ha esetleg igennel válaszolnánk, akkor nem vagyunk egyedül: a nagyjából 20 ezer amerikai kitöltőnek közel egyharmada gondolta úgy, hogy képes megbirkózni a feladattal.

A CNN cikke szerint a férfi kitöltők körében különösen nagy volt a magabiztosság, nekik körülbelül felük nyilatkozott úgy, hogy egy légiforgalmi irányító utasításait követve megoldaná a szituációt. Hozzá kell tenni, hogy a kitöltők közül a legtöbben (42%) úgy nyilatkoztak, hogy egyáltalán nem lennének képesek a feladatra.

Ez is érdekelhet: Mikor a legveszélyesebb repülni?

Giphy

Néha belefutunk olyan történetekbe, amikor egy civil valóban képes volt leszállni egy repülővel, ám az ilyen esetek gyakran kisebb, egyszerűbb repülőgépekkel történnek meg. Emellett bár a robotpilóta-üzemmód az összes utasszállítón ott van, megléte közel sem azt jelenti, hogy a pilóták hátradőlhetnek: ők ugyanis idejük 90 százalékát a rendszer ellenőrzésével töltik azért, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden rendeltetésszerűen működik.

A felszállás és a landolás viszont a maradék 10 százalékba tartozik, mert ezek a manőverek annyira bonyolultak, hogy a pilótáknak manuálisan kell végrehajtaniuk őket.

Felszállás

Fotó: Laurent Perren / Unsplash

A felszálláshoz például a repülőgépnek először addig kell növelnie a sebességét, amig a szárnyak elég felhajtóerőt generálnak ahhoz, hogy a levegőbe „húzzák”. A pilótának ilyenkor amellett, hogy a kifutópálya közepén kell tartania a gépet, különböző műszerekre is nagy figyelmet kell fordítania.

Ezt követően a levegőben egyeztetniük kell a légiforgalmi irányítással, be kell húzniuk a futóművet, majd emelkedés közben egy meghatározott útvonalon szükséges tartaniuk mind a sebességet, mind az irányt.

Leszállás

A leszállás még ennél is bonyolultabb, hiszen ilyenkor rendkívüli precízségre van szükségük a pilótáknak ahhoz, hogy teljes mértékben irányítani tudják a gépet. A sikeres landoláshoz elengedhetetlen a megfelelő sebesség tartása, illetve ilyenkor a pilótáknak egyidejűleg kell kezelniük a futóművet és a fékszárnyakat, valamint figyelniük kell a légiforgalmi előírásokra, kommunikálniuk kell a légi irányítással, és ki kell tölteniük a szükséges papíralapú és digitális dokumentumokat.

Továbbá amint a repülőgép a kifutópálya közelébe ér, pontosan meg kell ítélniük a magasságot, csökkenteniük kell a teljesítményét, és be kell állítaniuk a süllyedés sebességét – biztosítva ezzel, hogy a kifutópálya megfelelő területére szálljon majd le a gép. A földön persze a fékeket és a fordított tolóerővel működő sugárfékeket is kezelni kell.

Mindezt mindössze néhány perc leforgása alatt.

Fotó: Blake Guidry / Unsplash

Nem véletlen, hogy ahhoz, hogy valaki pilótává váljon egy hosszú procedúra vezet: általános esetben három engedélyt kell beszerezni hozzá, és mielőtt bárki a fülkébe kerülne, azelőtt ki kell tanulnia az aerodinamikát, a repülési jogot, a meteorológiát, a repülőgép rendszereit, és hasonló tárgyakat. Ezt követően – az autóvezetéshez hasonlóan – itt is egy oktató mellett próbálkozhatnak a leendő pilóták valamilyen kisebb gépen.

Az utasszállítókk pilótafülkéjébe csak akkor ülhetnek be, amikor már évekig gyakoroltak a kisebb gépeken – persze ebben az esetben is tréningek és szimulátoros vezetések sokasága készíti fel őket az igazi feladatra.

Azaz: ha nem tanultunk aerodinamikát, és azzal sem vagyunk tisztában hogyan kell kezelni a repülőgépek műszereit, akkor annak az esélye, hogy egy légi irányító segítségével leszálljunk, leginkább a nullához konvergál.

AMI MÉG ÉRDEKELHET