
Minden nemzetnek megvannak a maga tipikus desszertjei, amelyeket az országban járva feltétlenül ki kell próbálnunk. Induljunk a szélrózsa bármely irányába, mindenhol találunk majd olyan édességeket, amelyek csak az adott nemzetre jellemzőek. Egy-egy finom falatból pedig már csak azért sem lehet baj, mert a városnéző túra alatt elégetett kalóriákat is pótolnunk kell valamivel.
Spanyol fánkok
Kevés jobb dolgot lehet elképzelni a tél derekán, mint kiskabátban napfürdőzve churrost, a spanyol fánkot tunkolni forró csokoládészószba. A madridi Chocolatería San Ginés csaknem 130 éves története alatt szinte az összes világsztár megfordult náluk, amiről a falakon látható képek is tanúskodnak.
Chocolatería San Ginés, Madrid
Tagadhatatlanul amerikai
Christina Tosi az olyan, helyiek számára nosztalgikus ízeket gondolja újra, mint például a reggeli gabonapehely – ezt ő panna cotta formájában álmodta meg. Az ünnepelt cukrász, aki gyerekszakácskönyvet is írt, híres a lazaságáról: bátran hangoztatja, hogy konyhai baleseteiből több ikonikus desszertje született.
Milk Bar, New York
Egy falat francia sikk
Fotó: Shutterstock
Pierre Hermé és macaronjai megérdemlik, hogy egy egész zarándokutat szervezzünk köréjük. A mandulalisztes kis korongok a megengedhető luxus kategóriájába tartoznak. Párizsban járva már csak azért is érdemes betérni hozzá, mert a cukrászt 2016-ban a világ legjobbjának választották.
Hol? Boutique Pierre Hermé, Párizs
Japán rizsgolyók
A mocsi ugyan eredetileg tradicionális újévi desszert volt, ma már egész évben megkóstolhatjuk. A rizslisztből főzött édességnek számtalan változata létezik, az édes babkrémmel töltöttől a macha teával ízesítettig, a Mican Clubban pedig akár magunk is grillezhetjük a mocsinkat.
Hol? Mican Club, Tokió
Császárok nassolni valója
Fotó: Shutterstock
A nálunk is jól ismert smarni, azaz császármorzsa egyik eredettörténete szerint Sisi királynéig vezet vissza a recept históriája. Ha az igazi klasszikust szeretnénk megkóstolni egy autentikus helyen, Bécsben járva térjünk be az 1876-ban alapított Café Centralba.
Hol? Café Central, Bécs
Nem kell választani, kóstold végig...
Aki igazán komolyan veszi a desszerteket, annak Berlinben érdemes rászánnia az idejét és pénzét egy csak desszertekből álló kostolómenüre. A két Michelin-csillagos étteremben attól sem kell tartani, hogy az öt- vagy hétfogásos menüben túl sok lesz az édes ízből, hiszen a séf, René Frank erre is gondosan ügyel.
Hol? CODA, Berlin