2026-11-05
A világháború alatt született a mai gasztronómia egyik népszerű alapanyaga
Ma már éttermekben és otthoni konyhákban is teljesen hétköznapi alapanyag a panko, pedig a története jóval szokatlanabb annál, mint amit egy zacskó zsemlemorzsáról gondolnánk. A japán morzsa mögött ugyanis egy katonai fejlesztés áll, amelyet eredetileg azért találtak ki, hogy a front közelében füst és gőz nélkül lehessen kenyeret sütni.
A panko elsőre tényleg nem tűnik különösebben izgalmasnak. A hagyományos zsemlemorzsánál azonban jóval nagyobb, szabálytalanabb és levegősebb pelyhekből áll. Sütés közben kevesebb olajat szív magába, ezért a panír könnyebb és ropogósabb marad. Ma rántott húsokhoz, zöldségekhez, krokettekhez és számos más fogáshoz használják.
A történet az 1930-as évek Japánjában kezdődött. A hadsereg számára komoly kihívást jelentett, hogyan készítsenek meleg ételt úgy, hogy közben ne árulják el a helyzetüket füsttel vagy gőzzel. Erre dolgozott ki megoldást Akutsu Shōzō katonatiszt és feltaláló. Az általa tervezett szerkezet egy szigetelt fadobozra épült, amelyben elektródák segítségével elektromos áram melegítette fel közvetlenül a tésztát.
Japánban az élelmiszersegélyek révén nagyobb mennyiségben vált elérhetővé a búza, a vízerőművek pedig biztosították a szükséges villamos energiát. Az elektromos sütési technológia így fokozatosan bekerült a civil élelmiszeriparba is.
Az 1950-es évek végére már kereskedelmi célú berendezéseket fejlesztettek hozzá, az 1960-as évekre pedig kiderült, hogy az így készült kenyérből egészen más szerkezetű morzsa állítható elő. Ez lett a panko.
Az 1960-as években megjelent az Egyesült Államokban, a következő évtizedben pedig Európában is terjedni kezdett, eleinte főként Nagy-Britanniában, írja a Vince. A japán konyha népszerűségével együtt aztán egyre több üzletben és étteremben bukkant fel. Ma már többféle változata létezik, a frissebb és nedvesebb típusoktól a könnyebben tárolható szárított pankoig.
Olvasd ezt is!
