Oktatási céllal nyílt meg Pozsony első csillagvizsgálója Oktatási céllal nyílt meg Pozsony első csillagvizsgálója
Fotó: Deutsche Schule Bratislava/Facebook

2024-05-04

  • Drive
  • Belföld
  • Oktatási céllal nyílt meg Pozsony első csillagvizsgálója

Oktatási céllal nyílt meg Pozsony első csillagvizsgálója

Pozsony első obszervatóriumát elsősorban a csillagászati klub tagjai számára, valamint gyerekeknek és egyetemistáknak szánják, de mindenkinek nyitva áll majd a különleges építmény kapuja.

A további tervek között szerepel, hogy egyetemekkel vagy a csillagászat más szakértőivel együttműködve különféle előadásokat szervezzenek ide,

emeli ki a Parameter cikke.

Ezt is olvasd el! A Kárpát-medencébe is egyre többször jut majd el a szaharai homok

A történelmi esemény megnyitóján részt vett többek között Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter, illetve az első szlovák űrhajós, Ivan Bella is.

Rendkívül boldog vagyok, hogy megszűnik az a szabály, hogy Pozsony az egyetlen főváros Európában, amely nem rendelkezik saját, nagyközönségnek szánt obszervatóriummal

– áradozott a létesítményről Bella.

Túraajánló: 4 csodás belföldi helyszín, ha kirándulással indítanád a tavaszt

A csillagvizsgáló egyébként 20 fő befogadására képes. Két teleszkóp található benne: egyik az éjszakai égbolt, a másik speciálisan a Nap megfigyelésére alkalmas.

Építése egy évbe telt és összesen 200 ezer euróba került. A megnyitón kiemelték, hogy a szülők és a különféle támogatók nélkül aligha valósulhatott volna meg a projekt. Az obszervatórium működtetésében ezentúl a Szlovák Planetáriumok civil egyesülete lesz majd állandó partner.