2022-03-29
Aprók, de erősek: európai törpeállamok
A világ legkisebb területű és népességű állama a Vatikán – hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam –, amely még a törpeállamok között is miniatűrnek számít. A mindössze 0,44 négyzetkilométer (440.000 négyzetméter) területű állam az olasz főváros, Róma szívében található, és a Szent Péter tér kivételével mindenütt magas városfal veszi körül. Lakosságszáma 1000 fő körül van, ennek azonban csak körülbelül a fele vatikáni állampolgár.
A Vatikán az egykori Pápai Állam maradványa, államiság szempontjából pedig annak jogutódja. Az 1929-ben Olaszország és a Szentszék között megkötött lateráni egyezmény teljes körű állami szuverenitást biztosít a Vatikán számára. Mai területe a római katolikus egyház legfőbb szentélyéből, a Szent Péter-bazilikából, néhány palotából, valamint a Szent Péter térből és a vatikáni kertekből áll.
Bár az állam területileg aprócska, a világra gyakorolt befolyása mégis jelentős: a Vatikán a katolikus egyházat irányító Szentszék és a római pápa székhelye.
Államformáját tekintve teokratikus abszolút monarchia, melynek élén a pápa áll, akinek teljhatalma van a törvénykezés, a végrehajtás és a bíráskodás területén. Saját vasútállomással, postával, bankkal, rádió- és televízióadóval rendelkezik, de saját hadereje – a Svájci Gárda –, sőt, még titkosszolgálata is van.
Fotó: Unsplash
A Vatikánnál csaknem ötször nagyobb Monacói Hercegség a maga 2 négyzetkilométeres területével a világ második legkisebb állama. A francia Riviérán található, 3 kilométer hosszú és 200-500 méter széles városállam teljesen egybeépült a környező francia településekkel, a szorosan egymás mellett sorakozó házak között az államhatárt néha csak egy lépcső vagy egy ereszcsatorna jelenti. Egy-egy bolt vagy kávézó állami hovatartozását sok helyen csak abból következtethetjük ki, hogy az utca páros házszámú oldala más nevet visel, mint a páratlan.
Monacót 1297 óta a Grimaldi-ház uralja, amikor (Ravasz) Francesco Grimaldi ferences szerzetesnek öltözve csellel elfoglalta a Monaco-sziklán álló erődöt a csapatával.
Az uralkodó család mindmáig legismertebb tagja azonban nem monacói születésű volt, hanem amerikai. A jelenlegi herceg, II. Albert édesanyja, Grácia hercegné, azaz Grace Kelly Oscar-díjas színésznőként tett szert világhírnévre.
Monaco a Côte d'Azur egyik ékköve, ahol a fényűző luxus keveredik a mediterrán életérzéssel. A kellemes klímának köszönhetően bármelyik évszakban izgalmas úti cél. Kihagyhatatlan látványossága a pompás hercegi palota, amelyben genovai freskókat, belső udvarán pedig egy hárommillió kavicsból kirakott geometriai alakzatot csodálhatunk meg. Az adóparadicsomnak számító hercegség egyik fő bevételi forrása a szerencsejáték. A híres-hírhedt Casino de Monte Carlo 1879 óta várja a Fortuna kegyeit keresőket – az épületbe azonban csak külföldieket engednek be, a monacói állampolgárok számára ugyanis tilos a szerencsejáték.
Fotó: Unsplash