2023-12-07
A messzi északkelet: fatemplom, vadaspark és Laborc vezér szobra
A 16. században a településen görögkatolikus fatemplom épült. Amikor kétszáz évvel később építettek egy kőtemplomot, a község a fatemplomot a szomszédos Kispolánynak ajándékozta. Ma azonban már Csehországban, Hradec Královéban áll. Ajándékként került oda, szétszedték és újra összerakták, és a csehszlovák légiósok emlékműveként állították fel.

Fotó: Jano Štovka, MQEP
Laborcfő mai fatemplomát tehát nem sorolhatjuk Kelet-Szlovákia híres eredeti fatemplomai közé, ám a máig istentiszteletek helyszínéül szolgáló hű mását is érdemes meglátogatni.
Ha gyerekekkel látogatunk a községbe, vagy szeretnénk vadon élő állatokat megfigyelni, ne hagyjuk ki a 70 hektáron elterülő helyi vadasparkot. Elsősorban azzal a céllal hozták létre, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék a természetet. A körülkerített telekre nem jutunk be, de az etetők az erdő alatt helyezkednek el, így jó esély van arra, hogy tényleg lássunk itt állatokat.

Fotó: Severovychod.sk
A fatemplom mellett a község másik impozáns látványossága Laborc vezér szobra. Az ötméteres szobor fenséges látványt nyújt a templom mögötti dombon, ahová a faluból ösvény vezet.
Laborc szláv herceg volt, aki ebben a térségben élt a 9. században. Amikor az ősmagyar törzsek betörtek a Kárpát-medencébe, menekülnie kellett a csapatával együtt. Így is elfogták azonban, és ki is végezték. Szobra a ruszinok egységét szimbolizálja, a talapzatban lévő rekeszben 106 ruszin település talaja található.
Ha ebben a régióban járunk, mindenképpen álljunk meg Mezőlaborcon Andrej Varchol építőmunkás miatt. Hogy miért? Andy Warhol néven ugyanis az Egyesült Államokban művészeti ikon és a pop-art királya lett, a városban pedig ma a Warhol Múzeum őrzi az emlékét.