2025-01-07
Kiderült, hol ültek a dél-koreai és az azeri légikatasztrófa túlélői
2024 utolsó napjaiban két tragikus repülőgép-szerencsétlenség rázta meg a világot. Az Azerbaijan Airlines 8243-as, valamint a Jeju Air 2216-os járatának roncsait látva pedig mindenkiben megfogalmazódik a kérdés: hol ülhetett az a néhány szerencsés utas és légiutas-kísérő, akik túlélték a baleseteket. Alább eláruljuk.
A vizsgálatok megállapították, hogy a 38 fő életét követelő azeri géppel történt baleset összes – mind a 29 – túlélője a gép hátsó felében ült. A 179 halálos áldozattal járó dél-koreai tragédia túlélője pedig az a két légiutas-kísérő volt, akik a gép leghátsó harmadában, a pótszékeken foglaltak helyet.
Ez alapján igaznak tűnhet az a felvetés, miszerint a repülőgép végében ülni minden esetben sokkal biztonságosabb.
Ráadásul ezt támasztja alá a TIME magazin riportereinek 2015-ös összeállítása is, amelyben átfésülték az 1985 és 2000 közötti összes halálos áldozatokkal és túlélőkkel járó amerikai repülőgép-baleset adatait. Végeredményként itt arra jutottak, hogy a repülőgép hátsó harmadában lévő ülések halálozási aránya összességében 32% volt, míg az első harmadban 38%, a középső harmadban pedig 39% volt ugyanez a szám. Még jobbnak találták a középső üléseket az utastér hátsó harmadában, ahol a halálozási arány 28%-ot mutatott. A legrosszabb ülések a repülőgép középső harmadában lévő folyosók voltak, 44%-os halálozási aránnyal.
A repülésbiztonsági szakértők szerint azonban a helyzet nem ilyen egyszerű.

– magyarázta Ed Galea, a londoni Greenwichi Egyetem tűzvédelmi mérnöki professzora, aki mérföldkőnek számító tanulmányokat végzett a repülőgép-balesetek evakuálásáról. Minden szituációnál mások a körülmények, a szakemberek szerint azonban valóban van különbség aközött, hogy melyik az az ülés, amelyik a legjobb eséllyel éli túl az első ütközést, és melyik az, amelyik lehetővé teszi a gyors kiszállást a repülőgépből.
Szerintük körültekintő utasként ez utóbbira kellene törekednünk.
Galea kutatásai azt mutatták, hogy a repülőgép bármelyik vészkijáratától 5 soron belül ülő utasoknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy élve kijussanak.
Ráadásul a folyosói üléseken ülők számára könnyebb az evakuálás, mint a középső, majd az ablakos üléseken ülőknek; mivel kevesebb emberen kell átjutniuk. A szakértő szerint:
Forrás: CNN
Olvasd ezt is!


