2024-06-13
Miért indul egyre több repülő ismeretlen úti célra?
Februárban már szó volt róla, hogy különösen nagy lett a kereslet a Scandinavian Airlines ismeretlen helyszínre közlekedő járatára. A „Destination Unknown” elnevezésű lehetőséget a légitársaság a hűségprogramjukban résztvevő utasainak ajánlotta fel.
A jegyek alig pár perc alatt elkeltek, pedig az utazóknak sejtésük se volt, hogy hová viszi majd őket a járat.
180 utas izgult végül a járaton azon, hogy hová is viszi őket a repülőgép. A légitársaság csupán annyiban adott némi segítséget, hogy milyen ruhát (fürdőruhát) érdemes pakolniuk magukkal az utazóknak, illetve annyit tudtak, hogy az április eleji kaland helyszínén nagyjából 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
A SAS légitársaság elmondása szerint összesen hatezren jelentkeztek a meghirdetett rejtélyjáratra.
Állítólag nem számítottak ekkora érdeklődésre, de az erre való tekintettel valószínű, hogy rendszeresen fognak ilyen gépeket indítani.

A lelkesedés miatt tavasszal a Wizz Air is elindított egy hasonló programot. A #LetsGetLostWithWIZZ kampányuk keretében meghirdettek egy nyereményjátékot az Egyesült Királyságban, ami 35 utazó számára tette lehetővé, hogy egy rejtélyes helyszínre utazzanak.
A végcél a törökországi Antalya volt.
Bár egyre népszerűbbek ezek a járatok, de mivel a program elég újkeletű, ezért egyelőre csak néhány városból indulnak ilyen gépek. A Lufthansa például Münchenből és Frankfurtból is szervez ilyen rejtélyes utazásokat a Lufthansa Surprise projekt keretében.
De az Egyesült Királyságból, az srprs.me platformon keresztül is foglalhatunk ilyen utakra – itt Londonból, Bristolból, Birminghamből, Manchesterből, Newcastleből, illetve Edinburghból induló járatok közül választhatunk.

Az oldalon beállíthatunk pár dolgot, többek között azt is, hogy Európa északi, déli, keleti vagy nyugati részére szeretnénk eljutni, és kizárhatjuk azokat a városokat, ahová nem szeretnénk menni.
(Forrás: Time Out)