2025-02-10
Két dán várost is lehúzott desztinációs listájáról a Ryanair
A Ryanair bejelentette, hogy 2025 márciusától Dánia több repülőterén is beszünteti működését. Mindez azt jelenti, hogy az észak-európai ország legalább 1,7 millió ülőhelyet és 32 útvonalat veszít.
A fapados légitársaság nyltan kritizálta a nemrég bevezetett magas dán légi személyszállítási adókat, amelyek miatt szerintük a skandináv ország repülőterei hamarosan teljesen versenyképtelenné válnak más uniós országokkal szemben.
A Ryanair ezért úgy döntött, hogy Aalborgban és Billundban található bázisát is bezárja idén tavasztól.
„A lépés válasz a dán kormány rövidlátó döntésére, miszerint 2025 januárjától induló utasonként 50 DKK [6,70 euró – szerk.] repülési adót vezetnek be, valamint arra, hogy Billund nem tudott versenyképes hosszú távú megállapodást kötni”
– áll a légitársaság sajtóközleményében.

Az ír székhelyű vállalat szerint ez a különadó hosszú távon károsíthatja Dánia kapcsolatait, turisztikai ágazát, sőt egész gazdaságát.
Jelentésük olyan országokat említ pozitív példaként, mint Svédország, Olaszország és Magyarország. Ezek az államok ugyanis inkább eltörlik a légiközlekedéssel kapcsolatos adókat, hogy ezzel is ösztönözzék a forgalom élénkülését és növekedését.
A dán kormány úgy véli, hogy friss döntésükkel ösztönözhetik a vállalatokat és az utasokat is arra, hogy vegyék figyelembe utazásaik környezeti hatásait, és visszaszorítsák a szükségtelen repüléseket.
„Európa-szerte olyan hatékony politikákat kell bevezetnünk, amelyek tisztességesen csökkentik a légi forgalmat; erre lehet jó módszer például a légi személyszállítási adók bevezetése. Mindez ugyanis minden bizonnyal csökkentené a szennyező kibocsátást, hiszen sokan elgondolkodnának, valóban repülőgéppel akarnak-e eljutni kinézett célpontjukra
– nyilatkozta egy, a dán döntéssel egyetérő utazási szakértő.
Forrás: Euronews
Olvasd ezt is!


