Turistamentes oázis: Egy alulértékelt sziget Athén közelében Turistamentes oázis: Egy alulértékelt sziget Athén közelében
Fotó: Shutterstock

2024-10-11

  • Drive
  • Check-in
  • Turistamentes oázis: Egy alulértékelt sziget Athén közelében

Turistamentes oázis: Egy alulértékelt sziget Athén közelében

A túlturizmus problémája idén nyáron már Görögországban is komoly gondot okozott, így aztán jövőre két görög sziget is belépődíjat szed a látogatoktól. Ez azonban ne vegye kedvünket a mesebeli helytől, ugyanis bőven találhatunk még olyan helyeket az országban, amit kevesen látogatnak: ilyen például az Athéntól csupán egy órányira található Szalamisz-sziget is, aminek történelmi és természeti adottságai is egyaránt lenyűgözőek.

A Szaroni-öböl legnagyobb szigete Szalamisz, mely területe 95 négyzetkilométer, lakosságának száma pedig kb. 39 ezer fő. A térségben a homokos tengerpartok mellett dombok is kialakultak, a sziget legmagasabb pontja a 365 méter magas Mavrovouni-hegy. Szinte minden utazó számára tökéletes célpont, hiszen van lehetőség a tengerparton pihenő nyaralásra, de a pezsgőbb életet is felfedezhetjük. A nyugati a kevésbé fejlett, csendesebb régiója, míg keleten találhatjuk a sziget legnagyobb városá és egyben kulturális központját, Salaminát.

Image
Fotó: Shutterstock

A szigetet azonban nem csak a természet ajándékozta meg, ugyanis történelmi kincseiről is híres, hiszen itt zajlott az ókor egyik fontos csatája Kr. e. 480-ban, a szalamiszi csata, a görög-perzsa háború utolsó, mindent eldöntő ütközete. A görög hajóflottát Themisztoklész vezette és az ő ügyes manőverezésüknek és stratégiájuknak köszönhetően sikerült legyőzniük a perzsákat, ezzel véget vetve az uralmuknak.

A sziget alakulására hatással volt az idők során a mükénéi, a római, a bizánci és az oszmán kultúra is.
Történelmi látnivalók

Ebből kifolyólag a szigeten számtalan történelmi látnivalót tekinthetünk meg: köztük Szalamisz több ezer éve fennmaradt romjait vagy akár az ókori szinház maradványait is körbejárhatjuk és alaposabban megismerhetjük a görög-perzsa háború korszakát is. Ha az ókor épitészete érdekelne minket, akkor pedig látogassunk el az Apollón-templomba, de régészeti múzeumokba is betérhetünk, ahol a különböző korokból fennmaradt használati tárgyakat vizsgálhatjuk meg.

Image
Fotó: Shutterstock
A természet szerelmeseinek

A sziget jelentős részén érintetlen természetben sétálhatunk, ugyanis a terület nem esett át nagyobb infrastrukturális fejlesztéseken. Elkirándulhatunk a kifejezetten sétára kialakított ösvényeken, melyek egyike a sziget legmagasabb pontjára vezet minket fel, de számos másik túraútvonalat is választhatunk, melyek különböző, hangulatos kis falvakon visznek minket át. Ha hagyományos, görög gasztronóiai élményre vágynánk, akkor érdemes ellátogatni az egyik ismertebb faluba, mely neve Ampelakia. 

Ha pedig a tengerre vágynánk, akkor a homokos partokon élvezhetjük a lenyűgöző látvánnyal bíró strandok adottságait és napozhatunk, vagy akár különböző vízi sportokat is kipróbálhatunk.