Bordó, kék? Ezért különbözőek az útlevelek színei és így választják ki azokat Bordó, kék? Ezért különbözőek az útlevelek színei és így választják ki azokat
Fotó: Shutterstock

2025-02-28

  • Drive
  • Check-in
  • Bordó, kék? Ezért különbözőek az útlevelek színei és így választják ki azokat

Bordó, kék? Ezért különbözőek az útlevelek színei és így választják ki azokat

A figyelmes és sokat látott utazók biztosan kiszúrták már, hogy az Európában megszokott kék és bordó útleveken kívül léteznek még más színű iratok. De vajon mi alapján választják ki az országok a színt, és van-e egyáltalán ennek jelentősége?

Alapjáraton eddig a világ összes országa a piros, a kék, a zöld és fekete árnyalatai közül választotta ki az útlevél színét, ám azt kevesen tudják, hogy ez inkább számít hagyománynak, mintsem előírásnak. Persze a kivételek erősítik a szabályt, tehát az sem meglepő, hogy léteznek olyan országok, ahol a lakosok útlevelei kifejezetten élénk színűek. 

Mindenesetre a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) csupán azt köti ki, hogy az útleveleket olyan anyagból kell készíteni, melyek hajlíthatók, illetve hogy ennek az anyagnak bírnia kell a -10 Celsius-fok és 50 Celsius-fok közötti hőmérsékletet és az 5-95 százalék közötti páratartalmat is. A fstílusra (így például a betűtípusra vagy a méretre) csak javaslatok vannak, a színválasztást pedig teljesen az adott országra bízzák.

Kék
Image
Fotó: Marc-Olivier Paquin/Unsplash

A Föld legtöbb országának (84) útlevele a kék valamely árnyalatában látható. Ez a szín gyakran valamilyen gazdasági összetartozást jelöl, így például Dél-amerikai Közös Piachoz (MERCOSUR) tartozó Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay, illetve a Karib-térség országainak polgárai is kék színű útlevélet kapnak. Hasonlóképpen, az Egyesült Államok, Tanzánia, Vietnám, Kazahsztán és Kenya is kék útleveleket állít ki, de sok tengerparttal rendelkező, óceánközeli ország is a kék mellett tette le voksát.

Piros
Image
Fotó: Shutterstock

A Passportindex adatai alapján a bordó/piros szín mondható a második leggyakoribbank az egész világon, amelynek különböző variációt összesen 68 ország használja – így például az Európai Uniós tagországok is. Ehhez hozzátartozik, hogy az EU még 1981-ben egységesítette az útlevelek színeit azért, hogy ilyen módon is jelezzék az összetartozást.  Hasonló helyzet miatt lett bordó az Andok Közösség országainak (Bolívia, Kolumbia, Ecuador és Peru) az útlevele. Érdekesség, hogy miután Nagy-Britannia kilépett az EU-ból az útlevelük színét is kékre változtatták.

Zöld
Image
Fotó: Shutterstock

Zöld útlevelet már valamennyivel kevesebb, összesen 40 ország használ. Ezen nemzetek nagy része kötődik az iszlám valláshoz, mivel ezeken a területeken a zöldnek vallásos jelentősége van. Így például Szaúd-Arábia, Marokkó, Pakisztán és Türkmenisztán is ezt a színt használja, de a zöld gyakori az afrikai országokban is, mivel a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége is ezt választotta hivatalos színként. Érdekesség, hogy hogy a különböző színű útlevelekkel rendelkező emírségek egyesítési folyamata során végül az Egyesült Arab Emírségekben a kék szín győzedelmeskedett.

Fekete

Végül, de nem utolsó sorban a fekete is egy olyan szín, amit több ország használ. Egyesek a feketéhez eleganciát társítanak, de az is tény, hogy ez a szín rejti el legjobban a koszt. Mindennek ellenére a világon csupán 7 ország döntött emellett. Köztük van például Angola, Malawi, Tádzsikisztán, Trinidad és Tobago, valamint Új-Zéland is.

(Forrás: Travel and Leisure)

Image
Fotó: Shutterstock