2025-07-11
Olaszország 35 euróból: így utazz be egy teljes régiót vonattal
A vonatos utazások Európa-szerte egyre népszerűbbek, Olaszországban pedig bőven akad, mit megnézni. A Trenitalia három- és ötnapos régiós bérleteinek köszönhetően ráadásul könnyen és kedvező áron tudunk felfedezni egy-egy régiót.
Bár Olaszországban a luxusjáratokból sincs hiány, a Trenitalia állami társaságnak köszönhetően nagyon kedvező áron tudunk megismerni egy teljes régiót. A felületükön ugyanis lehetőségünk van három- és ötnapos Italy Tour bérleteket váltani, amelyekkel az adott régió szinte bármely pontjára el tudunk jutni. Létezik azonban éhány kivétel is, ezek főleg az olyan turisztikailag forgalmas területekre vonatkoznak, mint például a Cinque Terre vagy a Comói-tó környéke.

Olaszország északi részén a hétvégi kiruccanást indíthatjuk Velencében, ahonnan megnézhetjük a Rómeó és Júliából ismert Veronát vagy az Andrea Palladio alkotásairól híres Vicenza városát. Csakúgy felfedezhetjük a „kis Velenceként” emlegetett, kanálisokban gazdag Trevisót.
Ha Velence helyett az Ország másik partjáról indulnánk, dönthetünk az Európa egyik legjelentősebb akváriumának otthont adó Genova mellett is, ahonnan Portofino irányába is egyszerűen elnézhetünk. Habár a Comói-tónak otthont adó Lombardia régiójában nem használhatjuk ki az akciót, a legalább annyira szép környezetben található Orta-tavat is bejárhatjuk.

Közép-Olaszország tekintetében a leginkább kézenfekvő kiindulópontnak Róma számít. Ha még nem jártunk Rómában vagy Firenzében, akkor egy háromnapos kirándulás során mindenképp ezeket a városokat ajánlott megnézni, esetleg Perugiával egyetemben. Ha viszont már ismerjük ezeket a nagyvárosokat, akkor más irányba is nézelődhetünk.
Ellátogathatunk például a Rómához melletti sziklacsúcsra épített művészfalut, Calcata Vecchiát, de ha Toszkánéba húzna a szívünk, akkor Firenze helyett a kevésbé ismert Arezzó is jó választás. Rómából könnyedén elérhetjük Olaszország zöld szívét, Umbria régióját: itt Perugián kívül a látványos hídjáról és kastélyáról ismert Spoletóban vagy a szentről ismert Assisiben is leszállhatunk a vonatról.

A déli régió ugyan Olaszország legszegényebb vidékének számít, a legszebb tengerpartokért és a kiváló ételekért viszont mindenképpen érdemes megnézni. Elindulhatunk a meredek sziklák tetején álló Tropeából vagy a maffia egykori fellegvárának számító Bariból. Megnézhetjük Matea sziklákba vájt városát, de Szicíliába is átnézhetünk hajóval (úgy, hogy nem kell leszállni a vonatról) ami egyből Messina nagyvárosában tesz le minket. Szicília persze önmagában is lehet kiindulópont: Palermo városából eljuthatunk Cefalú bámulatos üdülőfalujába, déli irányba indulva pedig felfedezhetjük Trapani laza hangulatú városát.
Olvasd ezt is!


