Ezekkel a trükkökkel biztosan jól alszol majd a következő repülőutadon Ezekkel a trükkökkel biztosan jól alszol majd a következő repülőutadon
Fotó: Shutterstock

2023-11-23

  • Drive
  • Drive-tipp
  • Ezekkel a trükkökkel biztosan jól alszol majd a következő repülőutadon

Ezekkel a trükkökkel biztosan jól alszol majd a következő repülőutadon

A nulladik lépés persze az lenne, hogy kipihenten szálljunk fel a repülőre, azonban ez az utazásra való izgatott készülés vagy a gép éjszakai indulása miatt sokszor lehetetlen. Ilyenkor különösen fontos, hogy a fedélzetre vigyünk magunkkal egy alvós „elsősegély-dobozt.” Ebbe mindenképp készítsünk füldugót és szemmaszkot – minél kevesebb külső inger jut el hozzánk, annál könnyebben szenderedünk majd el. Plusz pont, ha valamilyen relaxáló illóolaj is van nálunk, a levendulaolaj például kifejezetten jó erre a célra.


Fotó: Shutterstock

Figyelmedbe ajánljuk! 8 dolog, amit a légiutas-kísérők utálnak

Nagyon fontos, hogy arra is odafigyeljünk, mit viszünk be ilyenkor a szervezetünkbe.

Próbáljunk meg ellenállni a kísértésnek, amit a fedélzeti kávézás vagy teázás okoz – élénkítő hatásuk mellett még ki is szárítanak, a dehidratáció pedig egyrészt még fáradtabbá tesz, másrészt rossz hangulatot és fejfájást okozhat, tovább nehezítve az elalvást. Válasszunk helyettük valami hidratálót, például ásványvizet vagy gyógyteát.

Figyeljünk oda a kényelmes öltözködésre is: nem biztos, hogy segít, ha szűk ruhában szállunk fel a gépre.

Válasszunk inkább puhább anyagból készült, lazább szabású darabokat, és „lefekvés” előtt nyugodtan cseréljük le a cipőnket egy meleg zoknira. Ha ezt kombináljuk a szemmaszkkal, füldugóval, egy utazós párnával és esetleg egy takaróval, azzal a saját ágyunkhoz nagyon hasonló környezetbe helyezzük magunkat. Hosszabb repülőutakon ezt bátran kiegészíthetjük a szokásos lefekvés előtti rutinunk egyszerűsített változatával – már az is rengeteget segíthet, ha nem marad el az „esti” fogmosás.

Ez is tetszeni fog! Pro tipp, hogy elkerüld a reptéri sorbanállást

Apropó, hosszabb repülőutak: mielőtt elszundítanánk, gondoljuk át, milyen időzónába érkezünk majd meg. Ha nagy az eltérés (például ha Magyarországról Kanadába vagy Nepálba utazunk), mindenképp vegyük figyelembe, hány óra lesz landoláskor a desztinációnkon – sokat segít, ha már előre átállítjuk az óránkat az adott időzónára. Ha már előre megpróbáljuk eszerint belőni az étkezéseink és pihenésünk időpontját, akkor nagy eséllyel kipihenten érkezünk szállunk majd le a gépünkről.