2024-07-14
Te tudtad, hogy már 100 éves a cézársaláta? Íme az eredeti recept
Idén a 100. születésnapját ünnepelte a népszerű nyári saláta, a cézársaláta az amerikai határhoz közeli Tijuanában. Sokan tévesen azt gondolják, hogy a saláta neve Julius Caesar római császár nevéhez köthető, de a történészek szerint az ételt Mexikóban találták fel 1924-ben – ekkoriban azonban még főleg ételmaradékokból készült fogás.
A saláta megalkotója a szakértők szerint Cesare Cardini olasz származású szakács és étteremtulajdonos volt. A saláta 1924. július 4-én Tijuanában született meg, mikor a szakács amerikaiakat szolgált ki, akik az amerikai függetlenség napját italozással akarták megünnepelni a hazájukban érvényben lévő alkoholtilalom idején. A mondák szerint Cardini kénytelen volt mindent egy hatalmas fatálba aprítani, hogy a rengeteg vendéget ki tudja szolgálni és így megalkotta a cézársalátát.
A salátát a hagyomány szerint szakács a vendégek asztalánál állítja össze, a tujuanai Caesar’s Restaurant étteremben pedig száz évvel később is tartják magukat ehhez hagyományhoz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a szakácsok egy méretes fatálban keverik össze a klasszikus recepthez szükséges alapanyagokat: a római salátát, a paprikát, a parmezánt, a főtt tojást, valamint a mustárból, citromból és olívaolajból álló öntetet.

Természetesen az évek során a recept is sokat változott, de az alapjai világszerte ugyanazok maradtak. Claudio Poblete mexikói szakács – aki a saláta 100. évfordulójára egy speciális szakácskönyvet is írt – e szerint a saláta azért általánosan népszerűnek mondható, mert a hozzávalói „alapvetően szükségesek az emberi táplálkozás szempontjából”.
(Forrás: Sokszínű Vidék)