Szicília aranya - avagy itt találod a pisztácia hazáját

Bronte az Etna lábánál található apró település, mely különlegességét főként a környéken termett pisztácia adja. Így a csonthéjas magokat a helyiek számos recepthez használják fel: ha itt járunk, garantáltan találkozunk pisztáciás tésztával, pisztácialiszttel, pisztáciás arancinivel (ropogós rizsgolyók), pisztáciás brióssal és granitával, és persze egy klasszikussal, a la filettának nevezett pisztáciás pitével is.

„Szicília kétségkívül a pisztácia anyaországa – a csonthéjas óriási részét képezi a gazdaságnak, hiszen ami itt terem, annak egyedi íze van”

– mondta a Thrillist magazinjának Laura Lupo, aki az A’Ricchigia (pisztáciával foglalkozó) mezőgazdasági vállalat tulajdonosa.

A tapasztalatlan fogyasztók számára azonban nem könnyű felismerni a Bronte-pisztáciát, mivel első pillantásra nagyon hasonlít az általános pisztáciára - magyarázta Lupo. Azonban akik igazi pisztácia rajongók, láthatják, hogy az alakja és a színe is eltér a hagyományos csonthéjasétól.

„Ha a szemek hosszúkásak és a színük élénkzöld, illetve lila árnyalatokat tartalmaz, akkor eredeti pisztáciáról beszélünk.”

Ezek a különbözőségek a termőföldnek köszönhetők, amely gazdag különböző ásványi anyagokban – például szilícium-dioxidban, vasban és mangánban, akárcsak az Etna. Másrészt a (Görögországból, Törökországból és a közeli szicíliai régiókból származó) közönséges pisztácia jóval kerekebb, színe pedig inkább sötétzöld.

Egészen a 8. századig nyúlik vissza az olasz pisztácia eredete: az arabok ekkor hódították meg Szicíliát, és több ezer magot ültettek el a környéken. Ők a magokat főként rágcsálnivalónak, illetve süteményekhez, baklavákhoz használták. Nemsokkal később azonban ráeszméltek, hogy az Etnát körülvevő talaj a vulkán és a hőmérséklet miatt jóval termékenyebb, így Bronte területén minden adott volt a minőségi pisztácia termesztéséhez.

„Manapság a pisztáciát kizárólag kézzel és nyakra kötött zsákok használatával szedik, mivel a kihűlt vulkáni talajt semmilyen gépi eszköz nem érheti – ráadásul ez a pisztácia eléggé kényes”

– mondta egy mezőgazdasági szakértő a magazinnak.

Igazi nemzetközi figyelmet Bronte pisztáciája az 1940-es években kapott, egy James W. Parkinson nevű philadelphiai fagylaltkészítő által. Parkinson több évnyi kísérletezés után megismerte Bronte pisztáciáját, és úgy érezte, hogy köteles exportcikként „új életet adni” a terméknek.

A hosszas tanulmányozást követően végül sikeresen feltalálta a pisztáciafagylaltot, amit teljes egészében szicíliai alapanyagokból készített el.

Parkinson felfedezésének hagyománya a mai napig számos fagylaltozóban és cukrászdában él tovább: a látogatóknak lehetőségük van gasztronómiai workshopokban részt venni, és természetesen az éttermek kínálatából sem hiányozik a jellegzetes csonthéjas. A tanulni vágyó utazók a pisztáciafarmokra is ellátogathatnak, a legjobb idő a látogatásra pedig

egyértelműen szeptember, ugyanis ekkor rendezik meg az éves Pisztáciafesztivált.

Ilyenkor a gasztronómián van a hangsúly, de az ínyenc élményeket zenés-táncos mulatozás és különböző programok is kiegészítik.