2025-08-07
Készülj kívánságokkal, fölöttünk járnak a csodás Perseidák
Már javában itt jár fölöttünk a Perseidák meteorraj, azonban csúcspontjuk csak auguszturs 12-én és 13-án következik be. A hullócsillagok ekkor lesznke a leglátványosabbak, ám idén némileg szerencsétlen helyzet alakult ki, ugyanis az erős holdfény miatt nehezebben lehet majd kiszúrni a rajt.
Az égitestek a Nap közelébe érve felmelegszenek, és elkezdenek kisebb-nagyobb darabok leválni belőlük. Ezek a törmelékek a Föld pályáját is érinthetik, másodpercenként pedig akár több tíz kilométeres sebességgel csapódhatnak be a légkörbe. Ilyenkor felforrósodik körülöttük a levegő, a kisebb darabok elpárolognak,, ennek következtében jelennek meg az égbolton a fényes csíkok. A nagyobb meteoritok ezzel szemben akár fel is robbanhatnak, látványos tűzgömböket hozva létre.

A Perseidák szülőégiteste a 109P/Swift-Tuttle üstökös, amelyről idén július 17-e óta hullanak le a törmelékek, ezeknek mennyisége viszont az idő múlásával egyre magasabb lesz, tehát egyre többet láthatunk belőlük.
Emiatt a Perseidák meteorraja minden évben a leginkább várt égi jelenségnek számít, a látványnak azonban az elmúlt években keresztbe tett az erős holdfény. A National Geographic szerint a Hold fénye a csúcson 84 százalékos lesz, a világosság hatására viszont sajnos a lehulló meteorok 75 százaléka kivehetetlenné válik, tehát idén is csak azokat fogjuk látni, amelyek különösen fényes csíkot húznak maguk után.
Így még a tetőzés alatt is csupán 0-15 hullócsillagot szúrhatunk ki, ugyanakkor az erős holdfénynek előnye is akad: a világosság miatt nem kell a legsötétebb helyek iránt kutakodnunk, egy város széli mezőn ugyanis könnyű szerrel végignézhetjük a jelenséget.
Olvasd ezt is!