Ebben a városban nagyobb volt a népsűrűség, mint bárhol máshol
A Kowloon Walled City története egyedülálló a világon.
A mai Hongkong területén, mindössze 0,026 négyzetkilométeren helyezkedett el a Kowloon Walled City néven ismert betondzsungel. Az apró városban a becslések szerint egyszerre több mint 50 ezer ember élhetett 14 emeletes házakba zsúfolva, ezek közül a legtöbb lakásnak még ablaka sem volt. A disztópikus kinézetű Kowloon sötét sikátoraival egy időben a bűnözők mekkájává vált, ám létrejöttének közel sem ez volt a célja.
A mai Hongkong északkeleti részét elfoglaló, fallal körbevett betondzsungelhez fogható hely az egész világon nem létezett. A város összesen 2,6 hektáros területen feküdt, de a becslések szerint lakossága a fénykorában az 50 ezer főt is meghaladta.
Miért nem építkeztek a falakon kívül?
Fotó: Wikimedia Commons
Ahogy az a fotókon is jól látható, bár a város körül bőven lett volna elegendő hely az építkezésre, Kowloon Walled City egyik vonzerejét az adta, hogy jogi szempontból nem számított Hongkong részének.
A város története a 17. század végére nyúlik vissza, amikor Kowloon még csupán egy-két tucat főt számláló katonai helyőrség volt, de az első jelentős lépés az 1800-as évek elején erőddel kibővített helyőrség volt, de ekkortájt kezdett a közelben található Kanton kikötővárosa is egyre jelentősebb szereppel bírni.
A veszély előszele: az ópiumháborúk
Fotó: Google Maps
Ebben az időben a britek körében nagy igény volt a kínai teákra, ami a környező régió felvirágzásához vezetett. Ezzel szemben Kína megvolt az európai import termékek nélkül is, így a „kereskedelmi egyensúly” létesítésének érdekében a britek elkezdtek – a fennhatóságuk alá tartozó – Indiából ópiumot szállítani az országba.
A narkotikum, persze, elég gyorsan elkezdett teret hódítani, gyengítve ezzel Kína gazdaságán. Ez a konfliktus vezetett az első ópiumháború (1839-1842) kitöréséhez, amely Nagy-Britannia győzelmével zárult. Nagy-Britannia ennek következtében 1841-ben elfoglalta egész Hongkongot, és ez bár még a szomszédos szigeten található Kowloont nem érintette, arra elég volt, hogy Kína fejében megszólaljon a vészharang: ennek következtében épült fel Kowloon köré a városfal.
Párizs környékét egy szellemváros fűszerezi meg: Az egykoron virágzó település Párizs mellett, amit ma már szellemfaluként ismernek
Miért nem léteztek törvények a városban?
A konfliktus a következő években sem csendesedett, mígnem a második ópiumháború (1856-1860) következtében Kowloon területe is brit fennhatóság alá került. Az újdonsült brit területek sorsát a két nemzetnek jogi szempontból is meg kellett vitatnia, a tárgyalásokra végül 1898-ban került sor. A megállapodás keretében Kína 99 évig bérbe adta a briteknek ezeket a területeket.
A megállapodásban viszont egyetlen kivétel híján egész Hongkongra vonatkozott.
Ez a kivétel pedig Kowloon fallal körülvett városa volt.
Így a brit területek kellős közepén kialakult egy hely, ami még teljes egészében Kínához tartozott. Az idő múlásával viszont egyik ország vezetése se foglalkozott Kowloonnal, saját sorsára hagyva ezzel a várost, ami lassacskán elkezdett növekedni.
A problémák kezdete: a kínai polgárháború
Kowloon 1955-ben
Fotó: Richard Harrington / Stinger // Getty
A második világháború idején a Kínával szomszédos Japán egyre több területet foglalt el a környéken. Közéjük tartozott Hongkong is, ami nem sokkal később fontos bázissá nőtte ki magát. A japánok ekkor lebontották a város falait, hogy fel tudjanak építeni a közelben egy repülőteret.
Időközben viszont kitört a kínai polgárháború (1927-1950), aminek hatására rengeteg menekült érkezett a még ekkor is javarészt brit fennhatóság alá tartozó Hongkongba, és persze főleg a Kínához tartozó Kowloonba.
Ők értelemszerűen elsősorban olcsó lakhatást kerestek, ezzel pedig elkezdődtek Kowloon területén az építkezések: az egyemeletes házakból 14 emeletes felhőkarcolók épültek, a napsütötte utcákból pedig lassan sötét sikátorok lettek.
A város területére ráadásul nem vonatkoztak a hongkongi törvények, így a felépült házak szinte semmilyen építészeti előírásnak nem feleltek meg.
Egyetlen kivétel azért ebben az esetben is volt: mivel a város nagyon közel helyezkedett el a fent említett repülőtérhez, szigorú szabályozás keretében megtiltották Kowloonnak, hogy 14 emeletnél magasabb házakat építsenek.
Ezt olvastad már? Egy sziget, egy kamufesztivál és Pablo Escobar múltja találkozik a Karib-tengeren
A disztópikus betondzsungel mindennapjai
Kowloonban a napsütést ekkor már csak a kívülre néző lakásokba, illetve a középen található „lukra” (itt egy templom és egy adminisztrációs épület helyezkedett el) nyíló lakásokban élvezhették, a többi épületben viszont teljes sötétség és embertelen körülmények uralkodtak.
Szemétszállítás híján a városban idővel borzasztóvá vált a levegő minősége, amin az épületekben működő gyárak sem segítettek. Az ablaktalan lakások bevilágításához a legtöbb lakos igyekezett illegális módon rácsatlakozni a külső kábelekre, a vizet pedig szintén külső forrásokból hozták.
Egy bérház Kowlooban
Getty Images/Hans Georg Roth
A rémes környezet ellenére a város maga egyébként egészen jól funkcionált: ide érkeztek a csak kínai engedéllyel bíró fogorvosok, különböző workshopokat tartottak a lakosok, és meglepő módon az ételkészítés volt az egyik legnépszerűbb üzlet – a higiénia viszont már más kérdés. Mindenesetre az emberek összefogtak, támogatták egymást és sajátos közösséget alkottak.
Egy bűnös város
A durva körülmények és a város zavaros jogi helyzete azonban nemcsak az olcsó lakhatást keresőket, hanem a bűnözőket, törvénykerülőket is bevonzotta.
A város a 20. században javarészt a triádoknak, azaz a bűnszervezeteknek az uralma alatt állt, és bár a lakosok nem fizettek semmilyen adót, biztonságuk érdekében kénytelenek voltak ezeknek a csoportoknak egyfajta védelmi díjat fizetni. A triádok többféle illegális üzletet folytattak a városban – például „ösztönözték” a prostitúciót, ópiumbarlangokat hoztak létre, a későbbiekben pedig a heroinkereskedelembe is beszálltak.
Ennek a szigetnek is kaotikus múltja van: A sziget, ahol egy nő uralkodott 32 katona felett
A megoldás
A hongkongi hatóságok szorult helyzetben találták magukat, ugyanis az állandósult rendőri jelenlét biztosítása a városban jogi szempontból egyenlő lett volna Kína megtámadásával – így a bűnözést viszont vissza kellett valahogy szorítani.
Megoldásként végül az 1970-es évektől kezdve a rendőrség rengeteg eseti razziát bonyolított le a városban, melyek során letartóztatták az illetékes bűnözőket, illetve lefoglalták a megtalált drogokat.
Az utolsó fejezet Kowloon életében
Az egyedülálló jogi helyzet miatt ugyanakkor szinte lehetetlen volt bármit is kezdeni a várossal.
Ám, ahogy feljebb olvasható, a briteknek írt 1898-as szerződés 99 évre szólt – és pontosan ez az időtartam segítette elő végül a bűnbarlangként híressé vált város felszámolását.
Évekig tartó tárgyalások sora után 1984-ben végül Nagy-Britannia és Kína megegyezett abban, hogy a britek Hongkong egész területét visszaadják Kínának. Az átadás pillanatát 1997-re időzítették, és a végső megállapodásban már Kowloon különleges területéről sem feledkeztek el:
Ennek következtében mind a hongkongi, mind a kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy Kowloon egyedi „társadalmi helyzete”, az épületek tűzveszélyessége, valamint azoknak állapota – a helyiek tiltakozása ellenére – megindokolta a teljes város evakuálását, majd lerombolását.
Kowloon 1989-ben
Ian Lambot/Wikipedia/cityoffdarkness
A lebontási munkálatokat 1993-ban kezdték meg, mára pedig egy zöldellő park, és az ott elhelyezett emlékmű őrzi csak Kowloon rejtélyes múltját. Az emberek viszont közel sem feledkeztek meg a városról, amit jól bizonyít, hogy a vezetékekkel tarkított, szűk sikátoros utcái számos videojátékot (például: Call of Duty, Fear Effect, Stray), illetve filmet inspiráltak. Kowloon városának is köszönhető emellett a kortárs szférában már nagyon népszerűnek számító cyberpunk világ kialakulása is.
Szöveg: Illyés Laura
- A Föld legnagyobb barlangja, amiben egy esőerdő bújik meg ›
- Köszönőviszonyban sincs a valósággal az, amit a térképen látsz ›
- Egykoron a hajósok rettegtek ettől a partszakasztól, ma Dánia egyik fő látványossága ›
- A part nélküli tenger, ami Kolumbusz Kristóf eszén is túljárt ›
- Falra másznak Kína egyik parkjában a vásárlás miatt az emberek ›
- 6 látványos természeti csoda, amiről lehet, hogy most hallasz először ›